Az európai nemzeti parkok napja (1994)

Kis Márta

2012. január 6.  10:00

84 éve született Bacsó Péter (Kassa, 1928. január 6. – Budapest, 2009. március 11.), A tanú Kossuth-díjas rendezője.

Édesanyja Palotai Boris írónő volt, tőle örökölte a szépérzéket, kultúra iránti fogékonyságot. Családja a negyvenes évek elején költözött Budapestre, ahol először színházrendezőnek készült (1946-ban sikeresen felvételezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára), majd átiratkozott a filmes szakra.

1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fehér Imrével, Makk Károllyal, Kovács Andrással együtt. Azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál).

A dramaturg-státusban tevékenykedő Bacsó fáradhatatlanul írt, átalakított, szórta az ötleteket, nem marad ki szinte semmiből. Keze nyoma felfedezhető az azóta persze devalválódott filmeken. Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt.

Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is merész, éles művekkel vette ki részét a hatvanas évek magyar "új hullámából", mégis ritkán említik e korszak vezéregyéniségei között.

Már alig várta a pillanatot, hogy végre rendezhessen. A mélyvízbe 1963-ban került: a Nyáron egyszerű (1963) fiatalok hétköznapjait örökítette meg kedves, bár helyenként dadogó közvetlenséggel, oldott hangvétellel, derűs epizódokban, két főszereplőjét amatőrök játszották. Később is gyakran választott fiatalokat hősnek.

Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (a film 1968-ban elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló díját), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést (1967), amely meghozta számára az igazi kiugrást. A Forró vizet a kopaszra! (1972) c. filmje az akkor még kevéssé ismert Steven Spielberg Párbaj című thrillerét maga mögé utasítva – 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta.

Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-es A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít. Bacsó Péter számára a „feloldozást” A tanú 1981-es cannes-i sikere jelentette. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta.

Szívesen olvasna még Bacsó Péter filmjeiről? Itt megteheti.

Forrás: Mi van ma?