Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 10. péntek
Elvira
06:56
17:00
Belépés
ok

Start előtt a Berlinale

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. január 16. 15:51
Az előzetes adatok szerint csaknem 400 film és számos világhírű sztár, köztük a legnevesebb színészek és rendezők szerepelnek az idei berlini filmfesztivál programjában - jelentették be csütörtökön a német fővárosban.
A nemzetközi filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, közismert nevén a Berlinalét február 5. és 15. között rendezik a német fővárosban, s azon mintegy 50 ország, köztük Magyarország vesz részt. A versenyprogramban a világ minden tájáról 26 film indul, közülük 25 már ismert. Többségük első ízben kerül bemutatásra, azaz a premierek száma a Berlinalék történetében még soha nem volt olyan magas, mint most.

A Berlinale Cannes és Velence mellett a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja. A szervezők szerint ugyanakkor az évente eladott mintegy 200 ezer belépőjeggyel a legnagyobb közönséggel rendelkezik a fesztiválok sorában.
A nemzetközi zsűri elnöke Tilda Swinton világhírű brit színésznő lesz. A fesztiválon a többi között olyan világhírű rendezők filmjei vesznek rész, mint a görög-francia Costa-Gavras, továbbá a Királynő rendezője, a brit Stephen Frears, az ugyancsak brit Stephen Daldry, a francia Francois Ozon és Bertrand Tavernier, valamint a lengyel Andrzej Wajda. A sztárok sorában olyan világhírességek érkeznek Berlinbe, mint a napokban Los Angelesben két Arany Glóbuszt is elnyert Kate Winslet, valamint Judi Dench, Steve Martin, Demi Moore, Naomi Watts és Michel Piccoli.

A versenyprogramban szereplő filmek között legnagyobb számban amerikai, francia, brit és német filmek lesznek, de harcba száll a fesztivál fődíjáért, az Arany Medvéért a többi között egy-egy kínai, perui és uruguayi film is.
Az első filmfesztivált 1951-ben rendezték akkor még Nyugat-Berlinben, így az idei immár az 59. Berlinale. A fesztivál fődíja az Arany Medve, amely a legjobb filmnek - olykor a legjobb rendezőnek is - jár. Ezüst Medvével díjazzák a legjobb férfi és női főszereplőt, más kiemelkedő művészi teljesítményeket, s Ezüst Medve általában a nemzetközi zsűri különdíja is.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t