Film a festőről, aki szembeszállt az inkvizícióval

"Ez alapvetően egy történelmi film, ugyanakkor a művészet a világhoz, a hatalomhoz és nem utolsó sorban istenhez fűződő viszonyát is feltárja egy kalandos életű férfi sorsán keresztül, aki még az inkvizícióval is szembe mert szállni" - vélekedett Iannis Smaragdis.
A Krétán, Rodoszon, Athénban, Velencében és Spanyolországban forgatott alkotás körülbelül hétmillió eurós költségvetésével az eddig készült legdrágább görög film, amelyre hazájában már több mint 1,2 millióan voltak kíváncsiak.
A már megannyi nemzetközi és görög díjjal kitüntetett mozi forgatókönyve Dimitris Siatopoulos El Greco - Isten festője című regénye alapján készült.

Az El Greco című film a spanyol festészet egyik legjelentősebb mestereként számon tartott, Domenicos Theotokopoulos néven született 16. századi görög festő izgalmakban, tragédiákban és érzelmekben egyaránt gazdag életét mutatja be. A krétai kezdetektől a Tiziano műhelyében eltöltött tanulóéveken keresztül egészen a spanyolországi letelepedésig követhetjük nyomon a művész életét, akit hol az egekig magasztalt, hol eretneknek ítélt és kis híján máglyára küldött a hatalom.
A címszerepet az elsőfilmes angol színészre, Nick Ashdonra osztották, a látványos mozi zenéjét az Oscar-díjas Vangelis szerezte, aki korábban olyan filmekhez komponált zenét, mint a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász és az 1492 - A Paradicsom meghódítása.



