Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 4. szombat
Csenge, Ráhel
07:05
16:51
Belépés
ok

Katalin Varga: egy vérbosszú története

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. január 30. 21:22
Hatalmas meglepetést okozott a Katalin Varga című brit-román-magyar film alkotóinak, hogy Erdélyben forgatott, alacsony költségvetésű alkotásukat beválogatták a berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjába.
Mint Peter Strickland rendező az MTI-nek elmondta, az álmuk az volt, hogy a szarajevói nemzetközi filmfesztiválra bekerüljön a film, a berlini meghívás "szinte bizarr" fordulat.

A Budapesten élő brit rendező, aki 1995-ben készült, Bubblegum című rövidfilmjével már korábban is szerepelt a rangos németországi seregszemlén, saját pénzből kezdte el forgatni első nagyjátékfilmjét, amelynek forgatókönyvét is ő írta. A Katalin Varga egy vérbosszú története, egy megerőszakolt asszonyról szól, aki teherbe esik, férje elüldözi, s így gyermekével indul a két erőszaktevő felkutatására.

Peter Strickland elmondta, hogy a forgatás előkészítését még 2004-ben kezdték el; mindenképpen vadregényes hegyvidéki tájra, balladai környezetbe képzelte el a történetet, így végül Erdélyt választották a forgatás helyszínéül. A filmben ugyan csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, kovásznai, kézdivásárhelyi színészek szerepelnek, nem kimondottan erdélyi a film, a történet tulajdonképpen bárhol a világon játszódhatna - jegyezte meg a rendező.

Mint hangsúlyozta, a Katalin Vargával elsősorban a bosszú természetét próbálta "boncolgatni". Úgy gondolta ugyanis, hogy a legtöbb filmben a bosszúállás túl könnyű, túl egyszerű. De mi történik, ha egy gonosztett elkövetője megváltozik, ha a "rossz fiú" már egy tisztességes életet élő, családos ember, amikor utoléri a bosszú? Hogyan dolgozzák fel maguk a szereplők és a közönség ezt a kettősséget? - többek között ezek a kérdések vezették a film elkészítésekor.

A forgatás előkészítése, a helyszínek kiválasztása, a helyiekkel való kapcsolatépítés rendkívül sok időt, összesen 2 és fél évet vett igénybe. A Katalin Vargát 2006 nyarán, három hét alatt forgatták le egy 11 tagú magyar stábbal, valamint 10-11 színésszel és statisztákkal, magyar - helyenként román - nyelven. A nyelvválasztást a rendező - a forgatási helyszín és a helyi színészek - mellett azzal indokolta, hogy a külföldiek számára furcsa hangzású magyar nyelv is hozzájárul a film misztikus hangulatához.

A forgatókönyvet Peter Strickland eredetileg angolul írta meg és a szereplőket is az anyanyelvén instruálta, bár volt két olyan színész is, aki nem beszélt angolul. Akkori, meglehetősen szegényes magyar tudásával nem kis nehézséget jelentett számára az, amikor például improvizáltak a színészek - vallotta be a rendező, aki azóta gyakran viccelődik azzal, hogy a film elkészítése a legdrágább magyar nyelvtanfolyam volt, amelyen valaha részt vett.

Mint azt Győri Márk, a film operatőre kiemelte, a Katalin Vargát egyszerű technikai eszközökkel, a körülményeket tekintve inkább dokumentumfilmes módon, például világosító nélkül vették fel. A forgatásnak így egy kicsit expedíciós hangulata is volt. A főleg a Hargitán felvett jelenetekben rendkívül látványos módon jelenik meg a táj és az utazás, ami a rendező által megálmodott különleges hanghatásokkal együtt varázslatos világot teremt - tette hozzá az operatőr.

A forgatás, amelyet egy örökségből és néhány közeli barát kisebb adományából maga a rendező finanszírozott, mintegy 8 millió forintba került. Az utómunkálatokhoz, amelyeket Budapesten végeztek - és amelyek a pénzhiány miatt szintén 2 és fél évig húzódtak -, végül egy román cég, a Libra Film biztosította a szükséges forrásokat.

A filmnek francia forgalmazója van, amely Franciaországban és a Benelux-államokban már eladta a jogokat. Az alkotók szeretnék, ha Magyarországon is bemutathatnák a filmet, de egyelőre nem tudni, láthatja-e majd az itteni közönség.
3 hozzászólás

Hajdu Endre 2009. szeptember 21. 21:22

A filmet nem láttam, de a fentiek alapján megállapítható, hogy nem az Erdélyben élt, történelmi személynek mondható Varga Katalinról van szó a filmben.
Kár, hogy magyar munkatársai nem hívták fel a rendező figyelmét arra, hogy az 1840-1850 közti
időszakban a szegények ügyének tragikus sorsú felvállalóját is Varga Katalinnak hívták

god25 2010. július 6. 17:23

torrent oldalakon már egy ideje fent van. Én láttam és szerintem érdemes megnézni.

zzzzz 2010. július 7. 08:27

god25: szerintem meg vedd meg, vagy nézd meg moziban, mert ha csak torrentezel, egy idő után ne fognak új filmek készülni. ez megérdemli, hogy megvedd.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t