Egy pucér istenség menti meg a világot?
Cselekménye 1985-ben játszódik, amikor az egykor végtelenül ünnepelt sztárhősök ideje úgy tűnik, leáldozóban van. Egyre kevesebben vannak, legtöbbjük rejtélyes körülmények között meghal, ahogyan egyik főhősünk, A komédiás is (Jeffrey Dean Morgan). Amerika közben egyre inkább közelebb kerül a nukleáris háború által bekövetkező pusztuláshoz.

A történelmi alapokra támaszkodó sztoriban azonban a szuperhősök megváltoztatják az ismert cselekményeket, és beavatkozásuk megváltoztatja a vietnami háború kimenetelét és Richard Nixon is hamar "eltűnik a képből". A képregényben csak „jelmezes kalandoroknak”, vagy éppen „maszkos felvigyázóknak” nevezett, már-már átlagosnak is mondható szuperhősök (persze Dr. Manhattan kivételével) némi plusz erő kivételével szinte ugyanolyan hétköznapi emberek, mint mi.

A filmben Dr. Manhattan a legelkápráztatóbb, istenszerű és gyönyörű kék lény, mely gyakorta meztelenül töltekezik energiával, hogy közben megcsodálhassuk testét, és persze csupasz falloszát, mely bizony gyakran kilátszik.
Dr. Manhattan esetében adott a kérdés, mi, vagy ki számít Istennek? Vajon egy olyan lény aki irgalmatlan nagy puszító erővel bír, aki képes teleportálni bárhová, aki képes reprodukálni önmagát, egyszóval, akitől már-már felnünk kell? Valószínűleg igen. Ám Dr. Manhattan egy végtelenül pozitív, buddhikus, szeretetet, és egyben szomorúságot árasztó ex-ember, aki ráadásul szeret egy nőt, ám lemond róla, hogy a nő boldog legyen. A nő pedig - aki egyébként szintén szuperhős (Malin Akerman, azaz Laurie Jupiter/ Selyem Kísértet II.) - meg is találja azt gyorsan egy újabb átlagos szuperhős ( Patrick Wilson - Dan Dreiberg/Éjszakai Bagoly II.) személyében.
A világ legokosabb emberének tartott szuperhőse, azaz Adrian Veidt/Ozymandias (Matthew Goode) szintén egy csodaszép férfi, aki egy zseniális, gonosznak tűnő ötlettel végeredményben mégiscsak megmenti az emberiséget, továbbá kibékíti a Szovjeteket Amerikával, csupán némi kis áldoztatot kell hozni érte a szuperhősöknek, nem egy nagy ügy: Dr. Manhattant áldozzák fel e nemes feladatra. Illetve, egyvalakinek mégiscsak bosszantó: Rorschach/Walter Kovacs (Jackie Earle Haley) az igazi rosszfiú, a mélyhangú storyteller, a naplóíró hős, aki a végsőkig küzd az igazságért. Az ő karakterével kerül igazán előtérbe a filmben az erőszak, a vér és a
brutális gyilkosság is. És ahogyan az erőszak, úgy az erőteljes szexista vonulat is dominál, akár a hosszú szexjelenetről, akár a hősök ruházatáról beszélünk. Ám mindez egyáltalán nem tűnik öncélúnak, főleg, hogy gyakran mind férfiaknak, mind nőknek szemet gyönyörködtető látványban részesülünk; a hosszú szexjelenetek, Dr. Manhattan pucér feneke és falloszának rendszeres megjelenítése (a Földön és a Marson egyaránt, ugye) nem tűnik öncélú meztelenkedésnek, csak egy kis szükséges pikantériának.
A Watchmenben nem igazán találunk felesleges motívumot,sem fesleges jelenetet, még ha nagyon akarunk sem - annak ellenére, hogy az alkotás több, mint 160 perc. Inkább azt mondjuk, lebilincselő és látványos produkció, melyben tökéletesen párosul Zack Snyder képi világa (amely gyakran a 300 zseniális harcjelenteit juttatja eszünkbe) az eredeti, klasszikus képregény elemeivel.
A lassított mozgások, pillanatképek és az emberi test kihangsúlyozásának mesteri megvalósítása adják meg azt a feltétlenül szükséges pluszt, amely hiányában bizonyára óriási rizikó lett volna e sikeres képregényt filmvászonra adaptálni.
Színes feliratos angol-amerikai-kanadai akciófilm, 163 perc, 2009
Rendező: Zack Snyder
Forgatókönyvíró: David Hayter, Alex Tse
Zeneszerző: Tyler Bates
Operatőr: Larry Fong
Producer: Lawrence Gordon, Lloyd Levin, Deborah Snyder
Vágó: William Hoy
Szereplők:
Patrick Wilson (Dan Dreiberg/Éji Bagoly II)
Jackie Earle Haley (Walter Kovacs/Rorschach)
Malin Akerman (Laurie Jupiter/Selyem Kísértet II)
Carla Gugino (Sally Jupiter/Selyem Kísértet I)
Jeffrey Dean Morgan (Edward Blake/Komédiás)
Billy Crudup (Jon Osterman/Dr. Manhattan)
Matthew Goode (Adrian Veidt/Ozymandias)
Hazai bemutató: 2009. március 5.



