Szerelem felsőfokon
A vágy, az érzékiség, a leplezetlen vonzalom, s persze maga a szerelem játssza a főszerepet Emmanuel Mouret legújabb filmjében, A szerelem művészetében.
Ellopták a díját
Alig pár órán át örülhetett a dokumentumfilmek kategóriájában elnyert Goya-díjának Albert Solé. A katalán rendező beadta díját a ruhatárba, vissza már nem kapta.
Fenyő Iván: „Zsíroskenyeret ettünk a forgatáson”
Február 5-én mutatják be a hazai mozik a Made in Hungária című filmet. Fonyó Gergő rendező a filmjében nemcsak a hatvanas évek miliőjét idézi meg, hanem a a Hungáriát is. A filmben Fenyő Iván Rönét alakítja, aki nem más, mint a Csókkirály. Vele beszélgettünk.
Szinte biztos, hogy megkapja az Oscar-díjat a Gettómilliomos
Danny Boyle a hét végén az amerikai rendezőktől is megkapta a legjobb rendező díját Gettómilliomos című filmjéért, s ezzel megnyílt az útja az Oscar-díj felé.
Eddig mindössze hatszor fordult elő az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) 60 éves történetében, hogy nem az a rendező kapta az Amerikai Filmakadémia díját, akit a DGA abban az évben a legjobbnak tartott.
Penélope Cruz és Benicio Del Toro is nyert a „spanyol Oscar” díjátadóján
Javier Fesser Camino című, vallási témájú drámája hat Goya-díjban részesült a spanyol filmdíjak vasárnap esti 23. díjkiosztó ceremóniáján.
Családi idill Rióban – így pihen a sztárpár és csemetéjük
Tom Cruise és Katie Holmes már-már tündérmesébe illő életet élnek. A tökéletes páros, most a tökéletes gyerekükkel egy tökéletes dél-amerikai kiruccanásra indult.
Borzalmasan jelent meg a kiöregedett színésznő egy fogadáson
Cher nem épp a legjobb formáját hozta nemrég egy partin. Igénytelen frizurával, bizarr sminkben és borzalmas ruhában jelent meg.
A gyereksztár nem akar vetkőzni
Emma Watsonnal kapcsolatban mostanában sok olyan hír keringett, miszerint a 18 éves színésznő le akarja vetkőzni a kislányos imidzset. Ebből sokan arra következtettek, hogy a ruháitól is megválna, de most kiderült, ez nem igaz.
Nyilvánosan jógázott az izmos szívtipró
A sármos színész, Matthew McConaughey érdekes műsorral szórakoztatta a malibui strandolókat. Elmélyülten jógázott, miközben kutyája is ott virgonckodott körülötte
Márciusban megnyílik a Győri Filmalap archívuma
Márciusban nyílik meg a Győri Filmalap archívuma: a jelenleg 20 ezer videokazettát tartalmazó gyűjteményt a kutatás és az oktatás szolgálatába állítják - mondta el Hartyándi Jenő, a Mediawave fesztivál igazgatója vasárnap Budapesten, a 40. Magyar Filmszemlén tartott sajtótájékoztatón.
Fiatal rendezők a magyar filmek külföldi esélyeiről
A filmkészítés egyre nehezebb külföldi partnerek nélkül, de velük sem minden egyszerű - állapították meg egy kerekasztal-beszélgetésen részt vevő fiatal hazai rendezők a 40. Magyar Filmszemlén.
Fenyő Mikit zaklatták, és nem rajta múlik, hogy lesz-e Hungaria
Film lett a Made in Hungariából, a József Attila Színházban nyolc éve nagy sikerrel futó musicalből, amely Fenyő Miklós ifjúkori éveiről szól; Fonyó Gergely rendező alkotását csütörtöktől mutatják be a mozik, de előtte, a 40. Magyar Filmszemle keddi díjkiosztója után már levetítik az alkotást.
Folytatódhat a szexi lányokkal a keresztény kalandfilm
A róka megmentette az oroszlánt: a Fox filmstúdió beugrott a Disney helyére, amely a Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, valamint a Caspian herceg után gazdasági megfontolásokra hivatkozva lemondott a további epizódok megfilmesítéséről.
Az űrben szórják szét az író és a színésznő hamvait
Az űrben szórják szét 2012-ben a Star Trek című népszerű tudományos-fantasztikus tv-sorozat alkotójának, Eugene Roddenberrynek (1921-1991) és feleségének, Majel Barrett-Roddenberry színésznőnek (1932-2008).
80 éves a cseh új hullám nagyasszonya
A cseh új hullám kiemelkedő rendezője, Vera Chytilová február 2-án ünnepli 80. születésnapját.
Filmszemle - kis szakma, nagy viták
Pénteken tovább folytatódtak mind a szakmai programok, mind a versenyfilmek vetítései az idei Filmszemlén. Az aulában körbenézve kiderül, hogy mennyire kicsi ez a szakma. De ez nem jelenti, hogy nem lehetnek benne nagy viták és botrányok.
Megint hazudtak a rákbeteg sztár állapotáról
Szegény Patrick Swayze-nek, mintha nem lenne elég feladat, hogy küzdjön a hasnyálmirigy tumor ellen, még azzal szembe kell néznie, hogy téves információkat közölnek állapotáról.
Férfias izmokat növesztett a törékeny színésznő
Renee Zellweger híres alakváltoztatásairól. A Bridget Jones figura kedvéért kétszer is pufókká hízott, de a forgatások után hetekkel már extra vékonyra fogyasztotta magát. A törékeny színésznő azonban úgy tűnik, nemcsak fogyózik, de izmot is épít. És talán túlzásba is vitte.
Filmszemle - értékelték a tudományos-ismeretterjesztő filmeket
Nyilvános fórumon értékelte pénteken a filmszemle tudományos-ismeretterjesztő versenyfilmjeit a kategória zsűrije. A három tagú zsűri az izgalmas, aktuális, modern témákat eredeti képi megoldások segítségével bemutató alkotásokat találta a legjobbnak a különféle tematikájú filmek közül.
Saját filmje lesz a Shrek Csizmás kandúrjának
Tom Wheeler televíziós szerzőt bízta meg a DreamWorks animációs filmstúdió a Shrek népszerű figurájának, a bérgyilkos Csizmás kandúrnak szentelt film forgatókönyvének megírásával.
Nézze meg a nők kedvencének meztelen felsőtestét!
Orlando Bloomnak nincs mit takargatnia. Erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket új filmje forgatásán készítettek róla. Bőrnaci, tetkó, kockahas.

