Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
05:16
20:23
Belépés
ok

Bedugult a falu

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. augusztus 10. 06:21
A reméltnél is nagyobb sikert hozott a Dörögdi Fesztivál; tíz nap alatt legalább hatvanezren keresték fel a Balaton-felvidéki falu rendezvényeit.
Esténként mindig megtelt a falu, a múlt hét végén és a mostani szombaton pedig "bedugult" a tömegtől. Minden rendezvény helyszíne zsúfolásig megtelt, a faluba vezető utat le kellett zárni az autóáradat miatt. A közönség a 10 nap alatt 23 helyszínen több száz program közül válogathatott. Óriási sikere volt például a Ghymes együttesnek; az augusztus 1-i koncertjükre a Klastrom színpadnál legalább tízezren voltak kíváncsiak. 

Kajdi szerint sokan jöttek a Balaton-partról is az esti koncertekre, dzsesszelőadásokra, hiszen Taliándörögdön az elmúlt tíz napban fellépett a hazai dzsesszélet színe-java. Szombaton "telt ház" volt például Babos Gyula dzsesszmuzsikus és zenésztársainak koncertjén. 

A község vezetője szerint rendkívül népszerű volt minden este a Klastrom kocsma udvarán rendezett Stand-up színház programja; Badár, Bödőcs, Hadházi, Litkai, Szőke humorára tódult a közönség. 

Kajdi István szerint újdonság és "sikeres találmány" volt a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének helyszíni rádióadója, így például a Tilos Rádió, a Civil Rádió és "seregnyi vidéki kis rádió" szerkesztett közös műsort naponta Dörögdről, s összesen tizenöt rádió vette át az adásaikat. 

A 60 ezer látogató ellenére a 10 nap alatt rend és nyugalom volt a faluban, bűncselekmény, baleset nem történt - közölte a polgármester.
A polgármester hangsúlyozta, hogy nem a Művészetek Völgye ellenében, hanem ahelyett szervezték a fesztiváljukat. A szálláshelyek elkeltek, a vendéglátás profitált, a dörögdiek jól jártak, s nekünk ez lényeges szempont - vélekedett a falu vezetője. 

A Taliándörögdön lakó Szőke András filmrendező, a fesztivál egyik főszervezője hangsúlyozta, hogy a látogatók a korábbi évek közönségéhez képest szinte kicserélődtek, ugyanis sok gyereket, családot lehetett látni, mert számukra is volt sokféle program. A fesztiváloknál mindig az a gond, hogy napközben "pangás van", este élednek csak fel, a dörögdi programok fontos üzenete azonban az volt, hogy sikerült már a délelőtti, kora délutáni műsorokra is csábítani egy "másfajta réteget". 

A fesztivál érdekessége volt, hogy a Klastrom kocsmánál több napon át kugliverseny zajlott, amelynek győztese - Horváth Károly tapolcai lakos - fődíjként egy négyhengeres Trabantot nyert. 

Ajánlott olvasmány:www.kulturpart.hu/zene/14223/startol_a_sziget


Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Fonott cipő, fűtető, szoborpark és zöld mező - Oslo

Az Economist magazin 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa. Most 2010-van, én odalátogattam és meg kellett állapítsam, hogy Oslo még mindig a világ legdrágább városa. Talán a ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t