Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

NemEZbemutató koncert a Fonóban

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. február 3. 13:09
Népzene és jazz modern zenei elemekkel ötvözve, ez a nemEZ. Az együttes február 4-én, csütörtökön, este 9 órától a Fonó Budai Zeneházban ad fergeteges világzenei koncertet.
A nemEZ 2007 tavaszán alakult, a tagok zenevágyát saját bevallásuk szerint nem övezte ködös misztérium, komoly filozófia, csupán az örömmuzsikról szólt. Erdélyi indulásuk magában foglalja a távolabbi vidékekre, valamint rokonlelkekhez való eljutás reményét. 2007 júliusában az ötösfogat a nemEZ név mellett döntött, hiszen „tömör is, velős is, utal a gyökereinkre, ezenkívül rengeteg alkalmat nyújt rosszabbnál rosszabb szóviccek gyártására.”

Legelső koncertjükre 2007. november 2-án, Marosvásárhelyen került sor, ugyanebben a hónapban egy internetes előválogatást követően a csapat bejutott a Becherovka Tehetségkutató magyarországi döntőjébe, amelynek köszönhetően a budapesti A38-as hajón is felléptek. Innen második helyezettként egyenesen Bécsbe vezetett az útjuk, ahol a Live Award versenyen harmadik helyezést értek el.



Első lemezüket Budapesten vették fel, a sepsiszentgyörgyi Tempó kiadó gondozásában jelent meg Ötösfogat címmel; Magyarországon a Fonó kiadó terjeszti. A nemEZ lemez megjelenését követően már nemcsak a nemEZbemutatóra, hanem lemezbemutató koncertekre is sort került.

Az ötösfogat megérett a következő album kiadására is: a januári dalcsiszolgatást követően február első hetében újra Budapesten rögzítik következő lemezét, és mindemellett egy koncerttel örvendeztetik meg a progresszív világzene kedvelőit.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t