Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Koporsót égetnek Baranyában

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. február 16. 14:07
Húshagyókedden, kedden este egy évre szögre akasztják a maszkások a felszerelésüket: véget ér a közel egy héten át tartó mohácsi busójárás.
A maszkások kedd délután a hagyományoknak megfelelően három órától gyülekeznek a Kóló téren, negyed négykor indulnak a főutcát is érintve a Széchenyi térre.

Fél négytől valamennyien a városháza lépcsőjén állnak össze, „busóképet” alkotva. Az utcákon, a Széchenyi téren ekkor a farsangolóké lesz a terep, miközben sokác dalok szólnak. A máglyát, rajta a telet szimbolizáló koporsóval, öt órakor gyújtják meg.



Mohácson már csak a szűkebb értelemben vett belvárosban lesznek forgalomkorlátoz-sok, a főteret és néhány oda vezető utcát zárják le.

A keddi nap eseményeire a korábbi tapasztalatok szerint már sokkal kevesebb vendég érkezik, a farsangtemetésnek ezért egészen más, bensőségesebb a hangulata, mint a vasárnapi nagy attrakcióknak, de a szervezők a máshonnan érkezőket is a részvételre buzdítják.
Forrás: bama.hu

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t