Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Százezreket buktak a kereskedők a busójáráson

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. február 18. 19:46
Legkevesebb több százezer forintot veszítettek fejenként a busójárásra szerződött kereskedők, állítja a képviselőjük. A polgármesteri hivatal álláspontja szerint csak a tiszta verseny elve érvényesült.
Véghi Zsanett tizenhat vállalkozót képviselt február 15-én, a mohácsi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályán, ahol jegyzőkönyvet készítettek arról, hogy milyen hátrányok érték a vállalkozók szerint az idei busójárásra kitelepült vendéglátósokat.

Véghi Zsanett a saját példájukat mondja: 400 ezer forintot fektettek be, de csak 75 ezer forint bevétel folyt be, ami a szombat délutánra, vasárnapra és a kedd délutánra oszlik el. Más időben ugyanis nem árusíthattak. A hölgy azt mondja, más, aki nagyobb területen próbálkozott, milliókat bukott a mostani busójárás alatt.

A vendéglátós forgalom a korábbi években tapasztaltnak a 10-15 százaléka volt legfeljebb, ami annak tulajdonítható, hogy az ételárusokat az önkormányzat a látványos attrakcióktól, a fő vonulási útvonaltól távolabbra, a buszpályaudvar melletti Hősök parkjába szorította. Arra hivatkoztak, hogy a busójárás a világörökség része, és nem mindegy, hol eszik a nép. Ugyanakkor nem szabott gátat a konkurenciának, az előzetes szóbeli megállapodás ellenére bárki árulhatott másutt forralt bort, ételt, gumicukrot, vagy kapualjból, vagy kempingasztalról, mondják a Hősök parkjába szerződöttek.

A kereskedőknek azt ígérték a jegyzőkönyv felvétele után, hogy az önkormányzat 30 napon belül érdemben válaszol a 15 pontos kifogáslistára.
Forrás: bama.hu

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t