Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Elmarad idén a Művészetek Völgye

2008. március 10.  09:51
Nem rendezik meg a huszadik Művészetek Völgye fesztivált - közölte Márta István, a kulturális rendezvény igazgatója. Mint emlékezetes, tavaly a több válságstáb ellenére az egyik legsikeresebb Völgy zárta be kapuit.

Márta Istvánt azért kereste meg a távirati iroda, mert a Lánchíd Rádiónak úgy nyilatkozott, objektív okok miatt nem lesz idén Művészetek Völgye fesztivál. A fesztiváligazgató az MTI-nek annyit mondott, hogy a részleteket sajtótájékoztató keretében ismerteti a közeljövőben.

A finanszírozási gondok ellenére 2007-ben a Művészetek Völgye egyik legsikeresebb fesztiválja zárult le; az egy évvel korábbi 240 ezer látogatóhoz képest legalább 250-260 ezren vettek részt a programokon. Az 1270 programból csupán 60 maradt el, döntően finanszírozási nehézségek miatt. A fesztivál "fővédnöke", a közönség azonban segített, rekordszámú tömeg volt a völgyben a tíz nap alatt, és a programok zöme telt házakkal ment. A legtöbb programra négyszer-ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi hely volt a teremben, sátorban vagy a szabadtéri placcon.

Egyszerre legalább 50-60 ezer ember tartózkodott Kapolcson, Monostorapátiban, Taliándörögdön, Öcsön, Pulán, Vigántpetenden és a völgyfesztiválhoz idén először csatlakozott Nagyvázsonyban.

Hozzászólások

6 hozzászólás

Dohány Zoltán  2008. március 10.  11:08

Pártközeli emberek és állami cégek vezetői milliókat raknak saját zsebre, egy ilyen rendezvényt meg pénzhiány miatt nem tudnak megrendezni.SZÉGYEN!!!

Károly  2008. március 10.  11:20

Persze, mert nincs rá pénz, ugye, te naiv idióta? Buktával megrendezték x évig puszta szeretetből a tarisznyás egyetemisták kedvéért. Persze. :DDDDDDDDDDDD

Anita  2008. március 10.  11:25

Kedves Károly! Én már rég nem vagyok tarisznyás egyetemista, mégis évről-évre "kötelezően" visszamentem a Völgybe. Óriási élmény és tartalmas szórakozás volt. Éretetlenül állok a tény előtt, idén miért nem kapom meg ezt az élményt?

Purple  2008. március 10.  11:34

Ahogy a folyadékot nem méterben mérik ,a kultúrát sem lehet pénzben. Egyetlen vmire való fesztivál volt ez , bezzeg a drogsziget marad, meg a szemét ker. tv-k és a bulvár sajtó . Az ugye rentábilis. Éljen a pénz dögöljön a szellem, Karcsi Te még Blikk magazinnál súlyosabb művet nem olvashattál , és a zenei plafon is Bódi Guszti lehet,de osztod a technokrata észt

Ocskay László brigadéros  2008. március 10.  12:59

Purple, tanulj meg helyesen írni, mielőtt drogszigetezel és ostobaságokat beszélsz!

Ocskay László brigadéros  2008. március 10.  13:00

Purple, tanulj meg helyesen írni, mielőtt drogszigetezel és ostobaságokat beszélsz!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója