Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 4. szombat
Csenge, Ráhel
07:05
16:51
Belépés
ok

800 láb ropja hajnalig Marcaliban

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. július 28. 21:30
MTI
Csütörtökön kezdődik a VI. Eurofolk fesztivál Marcaliban, ahol 8 ország 12 tánccsoportjának 400 táncosa lép fel a rendezvény négy napja alatt - számolt be Bőszné Kiss Katalin fesztiváligazgató.
Az Eurofolkot, vagyis a Néptánccsoportok Nemzetközi Fesztiválját azzal a céllal rendezik meg a Somogy megyei városban, hogy bemutassák a különböző országok kultúráját, népzenéjét, táncait, énekeit és népviseleteit.

A fesztiválon francia, lengyel, lett, török, görög, olasz, horvát együttesek mutatkoznak be. Magyarországról a várpalotai Cserregő Néptáncegyüttes, a Sopron Táncegyüttes, a pálházai Hegyköz Táncegyüttes, valamint a helyi Baglas Fundamentum és a Baglas Néptánc Együttes ad műsort a fesztivál honlapja szerint.

A rendezvény ideje alatt a várost tánccsoportok lepik el, esténként gálaműsorokkal, táncházzal szórakoztatva mind a helyieket, mind az idelátogató turistákat. Az esti műsorok mellett napközben a város több pontján, valamint a kistérség több településén utcatánccal, játékos tánctanítással egészül ki a program. Az esti programokat Marcaliban az Európa park szabadtéri színpadán és a fesztiválsátorban tartják.

Az évről évre egyre népszerűbb rendezvény szervezői a legnagyobb érdeklődésre a nyitó nap estéjén a Quimby együttes koncertjén, valamint vasárnap a Muzsikás Együttes fellépésén számítanak. Az uniós támogatással megszervezett fesztivál programjainak megtekintése ingyenes.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t