Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Folklór fantáziával Zalaegerszegen

2008. április 24.  17:37
A magyar néptáncosok legrangosabb találkozóját rendezik péntektől Zalaegerszegen: a háromnapos országos kamaratánc-fesztiválon 30 együttes csaknem 400 táncosa lép színpadra.

A zalaegerszegi Keresztury művelődési központban élvonalbeli amatőr és hivatásos, kis létszámú, 8-12 tagú néptánc-együttesek adnak találkozót egymásnak. 

A versenyben néptánc és táncszínházi kategóriában lehet nevezni a táncosoknak. A táncművek komponálásánál a kiindulási alap a folklór, de ezen túl már a koreográfusok fantáziáján múlik a produkció sikere.

Az első kamaratánc-fesztivált a zalai megyeszékhelyen 1965-ben Orsovszky István koreográfusnak, a Zala Táncegyüttes akkori vezetőjének kezdeményezésére rendezték meg. 


A fesztiválra ugyanis csak új, friss produkciókkal lehet nevezni.

A produkciókat szakmai zsűri értékeli, a hagyományoknak megfelelően a nívódíjon kívül néptánc és táncszínházi, szóló táncosi és zenei díjakat is osztanak. A fesztivál vasárnap délelőtt a díjazottak gálaműsorával fejeződik be.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója