Ismét megrendezik a jászok világtalálkozóját
A forgatókönyv alapján a leglátványosabb történések június 28-án, szombaton lesznek, amelyek nemcsak a jász öntudat erősítésére hivatottak, hanem arra is, hogy az ide látogató vendégek is megismerjék a jászok és az elszármazottak kultúráját. Így felvonuláson mutatkoznak be a jász települések, elmasírozik a jász huszárbandérium és újabb egy évre megválasztják jászkapitányt.
A világtalálkozó három napjára 2-3 ezer vendégre számítanak, azaz minimum megduplázódik Pusztamonostor lakossága, és nagyon remélik, hogy az időjárás kegyes lesz hozzájuk, mert nagy befogadóképességű fedett helynek szűkében van a település.
A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptió, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. Az önmegváltás története 1702-ig nyúlik vissza, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Ebbe az ott élők nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat. Azóta felelevenítették a jászkapitány-választás hagyományát, elkészítették a redemptiós zászlót és megszületett a jász himnusz.



