Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Népzenei évadzárás a Művészetek Palotájában

2008. május 26.  20:06
A Müpa évadzáró népzenei fesztiválján ("Hazafelé") ismét három napon át váltják egymást az együttesek: június 22-én a Tükrös, 23-án az Etnofon Zenei Társulás, 24-én pedig a Muzsikás gondoskodik majd a talpalávalóról.

Muzsikás
Június 22-én a Tükrös zenekar fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Az autentikus népzenét játszó együttes műsorában az ismeretlen Mezőséget, illetve a magyar folklór más területeit ismerhetjük meg, táncosokkal, vetített fotókkal, grafikákkal, fényjátékkal, Hégli Dusán rendezésében.

A második napon, június 23-án az Etnofon Zenei Társulás világzenei összeállítását láthatjuk. A Vízöntőből és a Kolindából is ismert Kiss Ferenc zenéje akusztikus népi hangszereken szólal meg, ötvözi a folklór, a meditatív, improvizatív és dinamikus zenék elemeit, ahogy a Pávaénekben vagy a Szerelemajtókban is hallhattuk.

A fesztivál zárónapján, június 24-én - szokás szerint - a Muzsikás és vendégei nyári mulatságra invitálnak. A nemrég elhunyt Zerkula Jánosra zenész és táncos tanítványai emlékeznek, a moldvai Petrás Mária énekel, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncol, jazz- és hagyományos fúvós hangszereken közreműködik: Dresch Mihály. A 35 éves Muzsikás - mellyel a világhírű szaklap, a Songlines április-májusi száma kiemelten foglalkozik - németországi, írországi és londoni turnéja előtt kápráztatja el ismét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét.

'HAZAFELÉ' MAGYAR NÉPZENEI FESZTIVÁL

Húszéves a Tükrös zenekar
Időpont: 2008. június 22. vasárnap 19:30
Helyszín: Fesztivál Színház
Korpás Éva - ének, Halmos Attila - hegedű, ének, Koncz Gergely - hegedű, brácsa, Árendás Péter - brácsa, Líber Endre - cimbalom, brácsa, Lelkes András - nagybőgő

Etnofon Zenei Társulás
Időpont: 2008. június 23. hétfő 19:30
Helyszín: Fesztivál Színház
Ágoston Béla - fúvós hangszerek, Babos Károly - ütőhangszerek, Bese Csaba - basszusgitár, Kiss Ferenc - koboz, ének, Korom Attila - gitár, ének, Küttel Dávid - harmonika, billentyűs hangszerek, Lázár Zsigmond - hegedű, Lukács Miklós - cimbalom, Szokolay Dongó Balázs - fúvós hangszerek

A Muzsikás együttes és vendégei
Időpont: 2008. június 24. kedd 19:30
Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Sipos Mihály - hegedű, Porteleki László - hegedű, Éri Péter - brácsa, gitár, Hamar Dániel - bőgő, gardon
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója