Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Sebő Ferenc visszatér a gyökerekhez

2008. május 28.  11:21
címkék: Sebő FerencZene
Sebő Junior Klub indul május 31-én a Budavári Művelődési Házban. A Sebő Együttes ezzel visszatér a gyökerekhez: a táncházmozgalom egyik szülőhelye ugyanis a Bem rakpart volt.

Sebő Ferenc
A Kassák Klub-beli egykori estek hagyományait megidézve – egyszersmind megújítva azokat – 2005-ben Sebő-klub nyílt a Benczúr Klubban. A havi rendszerességgel tartott koncerteken sok évtizedes, népzenei és énekelt verseket felölelő repertoárjából válogatott a Sebő Együttes, hol tematikusan, hol vadonatúj anyagot játszva. A koncertblokkok között hangszerbemutatók voltak, és természetesen vendégeket is a színpadra szólítottak: zenészbarátokat, kortárs költőket.

A Benczúr Klub megszűnése után Sebőék két klubban folytatják: a Senior klubban a korábbi hagyományt követik, míg a Budavári Művelődési Házban tartandó klubesteken a Magyar Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói állandó vendégmuzsikusok lesznek, emellett Sebőék az első kerületben lakó művészekkel terveznek közös muzsikálást, beszélgetést. Terveik szerint az őszi évadban a klub vendégei lesznek: Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Palya Bea, Somló Tamás és még sokan mások.

A Sebő együttes 1970-ben alakult, kezdetben két (Sebő-Halmos), majd négy taggal. Vezetője és zeneszerzője Sebő Ferenc, aki így határozta meg a zenekar által játszott zenék eredetét: "Az együttes repertoárján régi stílusú kelet-európai parasztzene (magyar és szomszéd népek zenéjéből) és énekelt versek szerepelnek (József Attila, Weöres Sándor, Nagy László, Szécsi Margit, stb). A népzene helyenként még élő régi rétegét egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia Kodály alapította Népzenekutató Csoportjának segítségével másrészt saját gyűjtőmunkánk eredményeképpen tanultuk meg, ahol erre lehetőség volt, idős zenészektől, egy az egyben."
Forrás: fidelio.hu

Hozzászólások

1 hozzászólás

Zsanka  2008. május 30.  11:29

Köszönet a "visszatéréshez".

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója