Beás cigányok, tambura és sok-sok népzene egy helyen
Hozzátette: a szervezők a legkisebbekről sem feledkeznek meg, délelőtt dallal, tánccal bemutatkoznak a helybéli gyerekek, később csuhézással, nemezeléssel, mézeskalács-készítéssel múlatják az időt délig, amikor a dél-baranyai Ormánság ízeiből, a bogádmindszenti asszonyok jóféle étkeiből kóstolhatnak a találkozó résztvevői. Utóbbi keretében ökörsütés is lesz: két ökröt húznak nyársra, az egyikkel az önkormányzat megvendégeli a községbelieket, a másik a vendégeknek készül, akiknek fizetniük kell a ropogós falatokért.
Nagy János beszámolt arról, hogy a találkozót Bogádmindszent hagyományos falunapja helyett abból a forrásból rendezik, amelyet a 480 lakosú ormánsági község a Fókuszban a közművelődés nevű pályázaton nyert a Reneszánsz Év keretében.
Maróti György, az esemény főszervezője arról szólt, hogy a következő években szeretnék tovább bővíteni a programot. Terveik között szerepel, hogy internetes szalont alakítanak ki a helyi művelődési házban, ahol a falubeliek egy csésze tea mellett közéleti személyiségekkel beszélgetnének arról, milyen szerepe van az internetnek az életükben. Emellett természetesen internetezésre is lehetőségük nyílna, s megtudhatnák, mennyit segíthet a világháló a munkakeresésben, a tanulásban, a szórakozásban.



