Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Hétvégén behálóz a néptánc

2008. szeptember 16.  18:39
címkék: Tánc
FolkdanceNet, magyarul NéptáncHáló címmel nagyszabású zenés-táncos programot rendeznek szeptember 19-én és 20-án Szolnokon, ahol két napon át Jász-Nagykun-Szolnok megye 17 táncegyüttese, valamint hét testvérmegyéjének néptáncos és hagyományőrző csoportjai találkoznak - mondta el a megyei közgyűlés elnöke a társrendezőkkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatón.

Fejér Andor hozzátette: a kultúrák közötti párbeszéd európai évében megvalósuló kezdeményezést eredményes pályázat után anyagilag támogatta az Európai Bizottság.

Az elnök tájékoztatása szerint a Tisza-parti városba több száz hazai és több mint száz külföldi résztvevőt várnak, határainkon túlról az olaszországi Asti, az angliai Durham, a romániai Hargita és Máramaros, a franciaországi Dordogne és Somme megyékből valamint a lengyelországi Tarnów járásból érkeznek együttesek.

A rendezvény legfontosabb célja, hogy megteremtsék a testvérmegyék és -települések néptánccsoportjai és a működésüket segítő önkormányzatok közötti európai hálózati együttműködés kereteit. Erre egy új, bővíthető európai honlapot  készítettek, amely bemutatkozási lehetőséget biztosít a csatlakozó együtteseknek, testvérvárosoknak, testvérmegyéknek és fóruma lehet a lakosság közötti információcserének.

A tervek szerint szeptember 19-én, pénteken nyitányként az olasz zászlóforgató csoport mutatkozik be a szolnoki Hild téren, majd este Szolnok megyei együttesek lépnek színpadra az Aba-Novák Kulturális Központban. Szeptember 20-án, szombaton délután a Hild téren felállított szabadtéri színpadon a vendég és hazai néptáncosok felváltva követik egymást produkcióikkal. Ezt követően este - ugyancsak az Aba-Novák Kulturális Központban - a gálaműsoron a táncosok közös koreográfiát is összeállítanak jellegzetes európai néptánc elemekből.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója