Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Fellép a „kis zsidó zenekar”

2008. november 19.  19:11
címkék: FolkJazz, etno
November 22-én, szombaton este 7 órakor negyedszer koncertezik a Vodku zenekar a Radnóti Színházban.

Az első ilyen koncertre 2006 májusában került sor. Akkoriban a zenekar tagjai Valló Péter Cseresznyéskertjének „kis zsidó zenekaraként" léptek rendszeresen a színpadra. Ekkor jött az önálló koncert ötlete.

Az este sikerét követően a színház és a zenekar kapcsolata a Szentistvánnapi búcsúban fonódott még szorosabbra: és a következő önálló koncertjükön már azok a dallamok is felhangzottak, amelyeket a Vodku a darabhoz írt. A harmadik koncerten a zenekar a Más című lemezük anyagát mutatta be a Radnóti közönsége előtt. Ezúttal a Vodku tagjai újra egy előadáshoz, a Farkasok és bárányokhoz kapcsolódóan zenélnek majd a színpadon, felhangzanak tehát az Osztrovszkij-műhöz írt dalok, és néhány ismert, régi, kedvenc Vodku-szám. Meglepetésként az együttes készülő, új lemezéről is hallhatunk zenéket. Az esten közreműködnek a színház művészei: Kováts Adél, Marjai Virág, Martin Márta, Szávai Viktória, Wéber Kata, Adorjáni Bálint, Karalyos Gábor és Klem Viktor.

Jegyek korlátozott számban még kaphatók.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója