Előkerült a világ leghatalmasabb sárkánya
A világ leghosszabb magasba tartott kúszó sárkányával vonultak fel a dél-kínai Fucsien (Fujian) tartományi Kutien (Gutian) lakosai hétfőn a lampion ünnepen. Be is kerülnek a Guinness-rekordok könyvébe.
Jászok világtalálkozója Pusztamonostoron
Kulturális és sportprogramokkal vette kezdetét a jászok hagyományos világtalálkozója Pusztamonostoron. 1995 óta immár tizennegyedszer teremtik meg annak lehetőségét, hogy a Jászságban élők és az onnan elszármazottak közösen töltsenek el egy nyári hét végét.
Menteni, ami mentendő
A Közszolgálati új műsorral készül. Nem Gárgyulat, nem Megaztán, nem Csillag züllesztik, nem Szarok a jégen. – Kihagytam valamit? – Persze elkerülhetetlen az ezekkel való majdani összehasonlítás, de így a beharangozóban még adjunk nekik és magunknak egy esélyt. Az alapötlet jó, reménykedjünk.
Összeköt a néptánc
Mintegy hatszáz résztvevővel Folk-híd néven nemzetközi néptáncfesztivál kezdődik szerdán Szegeden; az immár második alkalommal megszervezett rendezvény a Pécsett indult és Temesváron folytatódó programsorozat középső állomása.
Hazafelé tartó nagyvárosi bujdosók
A világzenei koncertek egyik legszebb hagyományaként rendezik meg jövő vasárnaptól három napon át a Művészetek Palotájában a Hazafelé elnevezésű fesztivált, amelynek címe és záró koncertje is a Muzsikás együtteshez kötődik.
Súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic
Leesett egy fáról és súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic szerb zenész csütörtökön. A nagy sikerű Emir Kusturica-filmzenék zeneszerzője egy négyméteres meggyfáról esett le belgrádi otthonának kertjében. Súlyos gerincsérüléssel szállították kórházba, de az orvosok szerint állapota stabil, nincs életveszélyben.
Cimbalom a népzenei képzéshez
Új hangszert avatott Balogh Kálmán világhírű cimbalomművész, a Zeneakadémia tanára kedden az egyetem új, ferencvárosi tanszékén. A tavaly szeptemberben indult népzenei képzéshez az egyetem megrendelésére készítette el a milliós értékű cimbalmot Nagy Ákos hangszerkészítő.
Meghalt a cigányzene királya
72 éves korában meghalt Saban Bajramovic, a szerb cigányzene "királya". A dél-szerbiai Nis kardiológiai klinikáján súlyos infarktus végzett vele. Saban Bajramovic több mint 350 roma dal szerzője, de kiváló jazzénekes is volt. Emir Kusturica Macska-jaj című filmjéhez Bajramovic komponálta a zenét.
Leonard Cohen világturnéra indul
Leonard Cohen kanadai folkénekes, költő ezen a hétvégén kezdi meg 15 év óta első világturnéját.
Sebő Ferenc visszatér a gyökerekhez
Sebő Junior Klub indul május 31-én a Budavári Művelődési Házban. A Sebő Együttes ezzel visszatér a gyökerekhez: a táncházmozgalom egyik szülőhelye ugyanis a Bem rakpart volt.
Népzenei évadzárás a Művészetek Palotájában
A Müpa évadzáró népzenei fesztiválján ("Hazafelé") ismét három napon át váltják egymást az együttesek: június 22-én a Tükrös, 23-án az Etnofon Zenei Társulás, 24-én pedig a Muzsikás gondoskodik majd a talpalávalóról.
Amit a cigányzenéről 2008-ban tudni kell
Június 6-án két olyan együttes lép fel a Fesztivál Színházban, amelyek zsinórmértéket jelentenek a tradicionális cigányzene újkori interpretációjában. A Karaván familia autentikus népzenei feldolgozásokat játszik, a Loyko a világszerte legismertebb cigány zenekar.
Tambura, kolmp és a csengettyűk könyve
Mandel Róbert előadóművész, a Mandel Quartet alapítója Magyar népi hangszerek címmel írt könyvet a Kossuth Kiadó gondozásában.
Sebő Klub hetente
Sebő Junior Klub néven újra lesz a budapesti I. kerületben népzene és táncház május 31-től, szombattól a kerületben lakó zenészek föllépésével, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzeneszakos hallgatóinak állandó részvételével.
Elődeink élete
Az elődök életét, szokásait, nyelvezetét részletesen bemutató, fekete-fehér fényképekkel illusztrált könyv jelent meg a Nógrád megyei Palotás községről. A falusi parasztasszony háztartása éppúgy megismerhető a kiadványból, mint a XX. század első felének heti étrendje, a lakodalmas szokások, vagy a régi szavak magyarázata.
Bepillanthatunk dédszüleink hálószobájába
A Dél-Alföldön páratlan gyűjteménnyel rendelkező Börcsök Attila néprajzi magángyűjtő anyagából, csaknem kétszáz népi textíliából nyílik kiállítás a szegedi Móra-múzeumban pénteken.
A klezmermester
Purimtól a Menyasszonytáncig címmel tartják jövő szerdán Jávori Ferenc szerzői estjét a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A koncert annak a lemeznek a bemutatója, amelyet nemrégiben jelentettek meg a kitűnő zeneszerző és zongorista alkotásaiból.
Női magány és égi-földi szerelem Palya Beával
Palya Bea, a népzene és a világzene kiemelkedő hazai egyénisége Adieu les complex címmel, eredetileg a francia Naive kiadásában megjelent albuma kerül a hazai közönséghez. A francia cím és kiadás kilenc magyar és két angol nyelvű dalt takar.
Ismét Budapesten a klezmer legnagyobbjai
Ismét Budapesten koncertezik a világhírű amerikai Klezmatics együttes. A Grammy-díjas zenekar, amely a klezmer egyik legfontosabb előadója, többször szerepelt már a Sziget Fesztiválon is.
Magyarok és románok együtt élvezték
Tapsviharok emlékével tért haza a hétvégén a Djabe zenekar Romániából, miután a marosvásárhelyi és nagyszebeni - főleg magyar - és a ploiesti - többségében román - közönség körében egyaránt tetszést aratott zenéjével.
Magyar néptánc Berlinben
Negyedik alkalommal vesz részt magyar néptánc csoport a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szervezésében a berlini Kultúrák Karneválján

