Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

A Bűvös Kocka után itt az új világhódító Rubik-őrület!

2009. június 11.  18:30
címkék: Gyermek
A világsikert is befutott magyar találmányok közül az egyik legismertebb Rubik úr bűvös kockája, mely több mint 30 éve a Föld minden pontján játékra sarkall kicsiket és nagyokat egyaránt.

Június 17-én a Mammutban gyűlnek össze a Bűvös kocka nagymesterei, és összesen hat kategóriában küzdenek meg egymással és a kockával. Az első M’art Rubik kocka bajnokságon a hagyományos 3x3-as kocka időre történő kirakása mellett a vakon és az egy kezes kirakásban is megmérkőznek a versenyzők – tudtuk meg Kovács Jánostól, a Rubik Stúdió ügyvezetőjétől. A jelentkezők ezen kívül a 2x2-es, 4x4-es és 5x5-ös kockákkal is megbirkóznak majd. Jó éles gyakorlat ez az októberi magyar bajnokságra, ahol komoly nemzetközi mezőny gyűlik majd össze, és játszik, versenyez több mint húszféle számban.

A verseny apropója az őszi bemelegítés mellett a hamarosan nagyközönség elé kerülő Rubik 360 gömbjáték – mondta el Tollár Mónika az M’art produkciós vezetője. Mi itt a Mammutban úgy gondoljuk, hogy egy kulturális rendezvénynek része kell legyen egy olyan verseny, ami amellett, hogy nagyon izgalmas, a hazai tehetségekre, alkotásokra, találmányokra időről időre felhívja a lakosság figyelmét. Ha ez a verseny jól sikerül, – márpedig miért ne lenne sikeres – tervezzük, hogy a jövőben rendszeresen megrendezzük majd az M’art Rubik kocka versenyeket.

Mi magyarok egyébként igen jók vagyunk a nemzetközi mezőnyben is. A 3x3 Bűvös kocka nemzetközi ranglistájának élén jelenleg ugyan egy holland úriember áll (Erik Akkersdijk), de számtalan hazai fiatal tehetség indul rendszeresen a versenyeken, és ér el jó helyezéseket, vagy tart rekordot: a 3x3-as ranglistán Róka Péter 6. helyezett a vakon kirakás kategóriájában; ugyanebben a kategóriában tart rekordot Kocza István; a legfiatalabbak között ér el rendszeresen sikereket a 12 éves Forgó Dániel a 2009-es Olasz bajnokság 26 érméből 13-at magyarok nyertek: Bodor Bertalan 2 arany, 2 ezüst és 1 bronz érmet, Héjja Norbert 1 ezüst és 4 bronz érmet, Perge Olivér 1 arany és 1 ezüst érmet, Kocza István 1 ezüst érmet nyert, Fehér Eszter a legjobb női versenyző lett; a tavalyi Magyar bajnok Rubik kockás Baticz Milán volt, ő tartja a Rubik kocka kirakás magyar rekordját, melyet idén februárban állított fel.

És, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy mi is ilyen ügyesen tekerjük a kockát? Kovács úr szerint nagyon sokat kell gyakorolni. „Az igazán sikeres versenyzők napi 2-3 órát is edzenek számítógép segítségével. A szorgalom mellett természetesen nagy segítség, ha jó kézügyességgel, matematikai-logikai képességekkel és kiváló térlátással is rendelkezünk.”


2009. június 17. 10-18 óra
I. M’art Rubik kocka bajnokság
Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ, II. épület
1024 Budapest, Lövőház utca 2/6.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója