Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Anyanyelvi tábor csángó gyermekeknek

2009. június 30.  17:32
Anyanyelvi tábort szerveztek a romániai Szatmárnémetiben (Satu Mare) csángó gyermekek számára. A kezdeményezés fő célja a magyar nyelv és kultúra alaposabb megismertetése a moldvai gyerekekkel.

Az ötvenkét általános iskolás diák, valamint az őket kísérő öt oktató szombaton érkeztek az észak-romániai városba, tíz napra. Elszállásolásukat önkéntesek bevonásával oldották meg - 35 család vállalkozott ugyanis arra, hogy egy, két vagy három gyereket befogad a tábor idejére - írja a Szatmári Magyar Hírlap című napilap keddi számában.

A Bákó (Bacau) környéki falvakból érkezett kisdiákoknak összeállított programban szerepel bábszínházi előadás, strandolás Nagykárolyban (Carei), városnézés, csángó táncház, lovaglás és "rókavadászat", vagyis tájékozódási verseny. A gyerekek egy napját a helyi német kulturális egyesület, a Hans Lindner Alapítvány vállalta magára.

A tábor tíz napja alatt a szatmárnémeti Református Gimnáziumban naponta tartanak különböző foglalkozásokat: játszóházat, vetélkedőket, vetítenek szépirodalmi és történelmi filmeket, valamint meséket, mondókákat és népdalokat oktatnak a vendégeknek.

"A gyerekek számára különleges élményt jelent ez a kirándulás, hisz legtöbbjük soha nem járt még strandon, sőt olyanok is vannak köztük, akik még buszon sem ültek" - mondta Varga Máté kísérőtanár, aki két éve oktat magyar nyelvet a Bákó megyei Nagypatakon (Valea Mare). "Ezenkívül igen sokat jelent a magyar nyelvtudásuk szempontjából az, hogy tíz napig magyar családnál lakhatnak" - tette hozzá.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója