Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Nem lehet elég korán kezdeni! Csecsemőknek készített előadást a Bóbita

2009. augusztus 24.  21:36
címkék: GyermekSzínház
A Szivárványhinta című, csecsemőknek szóló előadás szeptember 13-i bemutatójával veszi kezdetét a 2009/2010-es évad a pécsi Bóbita Bábszínházban, melynek műsorát Sramó Gábor igazgató vázolta fel a teátrum hétfői évadnyitó ülésén.

adnyitó társulati ülésén.

A direktor elmondta: a legkisebbeknek szóló, mondókákkal, gyerekdalokkal fűszerezett produkció mindössze húsz perces, a végén pedig lehetőség van arra, hogy a csecsemők megfogják, s játsszanak a bábokkal, díszlettel. Sramó Gábor magyarázata szerint e kísérleti előadás ötletét az adta, hogy bár a bábelőadásokat három év felettieknek ajánlják, egyre több szülő érkezik ennél fiatalabb gyermekkel, s az ő igényeiket is ki akarják elégíteni.

Az igazgató szólt arról, hogy a Szivárványhintán kívül még négy bemutatót tartanak: a Mátyás király asztalánál, a Jóságos óriás, az Új karácsonyi mesék és a Hófehérke című előadást.

Hozzátette: továbbra is műsoron maradnak a korábban nagy sikerrel játszott darabok, a Lúdas Matyi, Varga Katalin Mosó Masa mosodája című könyvéből a Rókatündér története, s egyebek mellett A sárkánykirály palotája című távol-keleti mese is.

A Bóbita művészei nemcsak Pécsett játszanak, hanem vendégszerepelnek több hazai városban és terveik szerint eljutnak rangos külföldi, így a dijoni és az isztambuli bábfesztiválra is.

Sramó Gábor beszámolt arról, hogy készülnek a háromévente megrendezett, jövőre esedékes pécsi Nemzetközi Felnőttbáb Fesztiválra is, melyre 14 ország bábszínházainak képviselőit várják, ők a tervek szerint 25-30 előadással kedveskednek majd az Európa kulturális fővárosába érkező közönségnek.
Az igazgató megjegyezte: a Bóbita társulata egységes, a 19 dolgozóból 6-an bábművészek, a többiek a bábok és díszletek készítésével, a műszaki háttér megteremtésével foglalkoznak.

A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult, majd 1981-ben hivatásos bábszínházzá vált. A teátrum a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működött, 2004-ben azonban önállósult, ami hosszú távon jobb érdekérvényesítést, anyagi hátteret jelenthet az intézmény számára.

Sramó Gábor közölte: a bábszínház eredményességét mutatja, hogy az előző évad 245 előadására összesen mintegy 38 ezer néző volt kíváncsi. A Besztercebányai Nemzetközi Bábfesztiválon közönségdíjat, a budapesti V. Gyermekszínházi Szemlén különdíjat nyertek, a Szabadkai Nemzetközi Bábfesztiválról a társulatukból került ki a legjobb színész, a katowicei bábfesztiválon pedig színészi díjban részesültek.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója