Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Hogy kerül egy magyar bábszínházi pordukció egy finn Picasso-kiállításra?

2009. november 19.  14:20
Helsinkiben vendégszerepel csütörtöktől öt napon át a kecskeméti Ciróka Bábszínház; A kékruhás kislány története című animációs játékukat, amelynek alapja Pablo Picasso egyik festménye, a finn szépművészeti múzeumban látható Picasso-kiállításhoz kapcsolódva hívták meg a finn fővárosba.

A Ciróka Bábszínház előadása a spanyol mester Gyermek galambbal című festményéből indul ki, s a kékruhás kislány történetén keresztül játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a festészettel, arra ösztönzi őket, hogy fantáziájukat használva továbbgondolják, amit látnak.

Mint azt Márkus Ildikó, a Helsinki Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója elmondta, a kecskeméti bábegyüttes előadása tavaly, az intézet szervezte Magyar Kultúra Hete keretében nagy sikert aratott Helsinkiben. Nyilván ennek is köszönhető a kiállítás szervezőinek mostani meghívása.

A helsinki Ateneum múzeumban január 6-ig látható nagy Picasso-tárlat az észak-európai országok közt egyedüliként mutatja be a párizsi Picasso Múzeum mintegy 200 műtárgyból álló, a művész különböző korszakait bemutató válogatását festményektől kezdve szobrokon és nyomatokon át egészen a fotókig - jegyezte meg az igazgatónő.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója