1 hozzászólás
atutazó 2010. február 17. 17:59
Nagyszerű az ötlet! Tetszik! Én is boldogan részt vennék benne!
Félmillió magyar diák csak cselleng iskola után
2010. február 14. 18:45
Mi indított egy fiatalembert arra, hogy a jogi egyetemet félbehagyva, washingtoni munkahelyről távozva, energiáját és pénzét egy nonprofit vállalkozásba fektesse? Volt, aki egyszerűen hülyének nézte, volt, aki csak sajnálta, de olyan is volt, aki fantáziát látott az ötletében. Velük alapította meg a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft-t.
Az ötletet tett követte, megkeresett pár önkormányzati iskolát, hogy szeretne gyerekeket korrepetálni önkéntesekkel. Hirdetést adott fel kis helyi lapokban, és várta a jelentkezőket. Ezzel kezdődött el a Senior Mentor Program.
Az igazgatók egy része gyanakodva fogadta, "Mit szól ehhez az önkormányzat?", kérdezték. Eleinte a tanárok sem örültek a kéretlen segítségnek. Azóta a helyzet változott, a pedagógusok tapasztalatai jók, és belátták, hogy az ő munkájukat könnyíti meg a korrepetálás.
Márton amerikai mintára szeretné teljes egészében önfenntartóvá tenni a non-profit vállalkozást, és úgy tűnik, erre van is esély. Idén, a program második évében bevételük nagyobbik része már megbízási díjakból származik. Jelenleg négy budapesti kerületben és egy vidéki városban dolgoznak, ezt szeretné kiterjeszteni az ország egészére, sőt nem titkolt célja a határokon is átvinni a pojektet. A célok hatalmasak, nyolc év alatt 250 városi iskola és 2000 önkéntes.
Megbízást az önkormányzatoktól kapnak. Tarifájuk egy tanévre háromszázezer forint. Ebbe 12-15 gyerek éves korrepetálása fér bele. Hogy ez soknak tűnik? De lehet forintosítani egy gyereket, aki a korrepetálás hatására tudja tartani az iskolai tempót, megtanul olvasni és számolni, és nem marad funkcionális analfabéta?
„Mindez azt jelenti, hogy a Senior Mentor Program idei tanévében 150 általános iskolás diáknak több mint 8000 olvasásfejlesztő foglalkozást tudunk biztosítani kevesebb mint 2,5 millió forintból. Mindez nem hasonlítható az önkormányzati programok hatékonyságához, ahol szintén mérhető társadalmi változás elérése lenne a cél. Mi a mérhető társadalmi hatása például az Újbuda 60+ programnak, amire 150 milliót költ a XI. kerületi önkormányzat vagy annak amikor a XIII. kerület 2,5 milliárdot költ egyetlen általános iskola felújítására?”
A mentorok között van közgazdász, védőnő, pedagógus, újságíró is. Egyöntetűen vallják jó dolog segíteni, és jó látni a gyerekek a fejlődését. A pedagógusok visszajelzései is megerősítik is ezt, a részt vevő gyerekek 95 százaléka mutatott fejlődést iskolai tanulmányaiban.
Rejtő Zoltán volt villanyszerelő, erősáramú technikus és személyzetis is. Hetven évesen megunta az otthon ülést, és belevágott a munkába. Tanít olvasást és számtant, angolt is vállalt volna, de arra nem volt igény. Heti 10-12 órát dolgozik. És hogy miért csinálja? Mert imádja a srácokat. Arra a kérdésre, hogy a szülőket érdekli-e, mi történik a gyerekekkel csak ingatja a fejét. Egyszer becsalogatta az egyik anyukát, aki jött a gyerekért. Alig akarta megnézni, mivel foglalkozik a fia.
Pörge Veronika is hasonló okok miatt kezdett bele a korrepetálásba. Pedig ő tanító volt, megunhatta volna a tanítást. Füzetet vesz elő, mutatja a felmérést, amit készített. Vele szemben Máté és Levente, két nem könnyű gyerek. A srácok húsz percet bírnak koncentrálni, onnantól vége. Elmesélik, mit kaptak karácsonyra, a technikai újdonságok tárházát sorolják fel. Veronika csak kapkodja a fejét, szerinte mások a mai gyerekek. Sok a televízió, a számítógépes játékok, és keveset vannak kint a szabadban. Érezni is rajtuk a különbséget, mondja.
Arra büszke igazán, hogy amit a tanároknak nem sikerült egy év alatt, neki úgy tűnik, sikerülni fog.
Bár a programban tiszteletdíjra is van lehetőség, kevesen kérik a mentorok közül. Nem a pénz motiválja őket, hanem a tudat, hogy ők is fontosak valakinek, és az évek során megszerzett tudásukat tovább tudják adni azoknak, akik igazán rászorulnak.
Csatlakozna? Kattintson !
