Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Barátok közt és csetelés a kultúra a magyarok szerint

VG
2010. május 16.  19:00
címkék: Internet
De még mindig sokan vannak, akik nem kapcsolódnak be az online kultúra új világába.

Az internet megjelenése folyamatosan és tartósan mélyreható változásokat indított el a világban, melynek nincs olyan pontja, ahol az internet jelentőségét ne tudnánk felismerni, ha ott van, akkor azért, ha nincs ott, akkor azért – olvasható Csepeli György és Prazsák Gergő által jegyzett, "Örök visszatérés? Társadalom az információs korban" című tanulmánykötet fülszövegén.

Csepeli és Prazsák úgy véli, a különböző kultúrafelfogásokból és személyiségjellemzőkből érthető meg, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság között a legnépesebb csoportot azok az emberek alkotják, akik nem olvasnak könyveket és internetet sem használnak (37 százalék). Velük ellentétben az új gazdagok interneteznek és könyveket is olvasnak (25 százalék), a régi gazdagokat viszont csak a papír alapú élmény varázsolja el, ugyanis ők könyveket olvasnak, de nem interneteznek (19 százalék). Éppen ekkora egyébként annak a csoportnak az aránya is, akik nem vesznek könyvet a kezükbe, de gyakran kapcsolódnak a világhálóra.

Az internethasználati és olvasási szokások önmagukban is jól jellemzik a magyar társadalom kultúra iránti érdeklődését – hangsúlyozza a szerzőpáros, hozzátéve, hogy a magyar társadalom mindössze 50 százaléka tesz olyasmit, aminek köze lehet a kultúrához. Mint írják, a másik 50 százalék tévét néz.

A szerzők 2008-ban végzett szociológiai vizsgálat eredményeire alapozott megállapításai szerint a magyar lakosság kultúrafelfogására jellemző, hogy a legtöbben azok vannak, akik a "kultúra" szó hallatán csak a magas kultúrára gondolnak (36 százalék). A második legnagyobb csoportot a heterogén kultúrafelfogásúak adják (32 százalék). Számukra a kertészkedés, a városnézés, az operalátogatás, az olvasás, a blogírás éppen úgy része a kultúrának, mint a természetjárás, a fényképezés, a bélyeggyűjtés vagy a múzeumlátogatás.

A harmadik csoportot a nihilisták alkotják (17 százalék), akik gyakorlatilag nem tudtak a kutatók által felkínált több mint 50 lehetséges kulturális tevékenység közül olyat megnevezni, mely szerintük része annak, amit kultúrának hívunk. A legkevesebben a populáris gondolkodásúak vannak, akik szerint a fájlcserélés, a csetelés, a természetjárás, a "Barátok közt" c. filmsorozat vagy a sütés-főzés is beleillik abba, ami a kultúra szóval jelölhető, a magas kultúrát és a tanulást azonban már nem sorolják ide. Az internethasználók között a heterogén kultúrafelfogásúak (41 százalék), míg az internetet nem használók között a magas kultúra hívei vannak a legtöbben (38 százalék).

Hozzászólások

15 hozzászólás

zsu  2010. május 16.  20:44

jó ideje bosszankodok, hogy a kultúrpart milyen csekély szeletét taglalja a kultúrának - talán itt kellene formálni a zemberek kultúráról alkotott képét. bár, félő, magam is a zemberekhez tartozok, de nekem a rákkeltő cumisüveg meg angelina jolie meg a google nem kulturális témák.

Bakos Nikolett  2010. június 21.  17:38

szijasztok mizujs :) (L)

Olivia(:  2010. július 20.  15:13

sziasztok...mizu??

Mano  2010. július 24.  11:35

sziasztok ...mzu??

bea  2010. augusztus 10.  18:25

sziasztok

tomi  2010. október 18.  20:21

énegy lányravárok

márti  2010. november 2.  13:05

sziasztok mizuka veletek

gábor  2010. november 13.  18:17

bea hány éves vagy

mika  2010. december 19.  13:02

Vanegy társkereső iroda amit ajáélanák nektek. neve www.amazol.tk vagy elérhetösége0670 521 3064

kovács Lajos  2010. december 25.  10:11

szialalimiva

kiti  2010. december 25.  10:13

mivan,

cuni  2011. január 6.  23:23

szia

dj andris  2011. január 22.  12:00

sziasztok

lil  2011. január 25.  11:03

sziasztok

ákos8  2011. február 16.  19:39

szaszi bátja!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!xDddddddddddddd

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója