Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Tűzoltók mentették meg a Mikulást

2010. december 5.  10:00
címkék: MikulásSomogy megye
Nem tudott felszállni a veszprémi repülőtérről a balatonlellei szabadstrandra várt Mikulás gépe a pálya állapota miatt, pedig a lellei szabadstrandon gyerekek és szülők sokasága várta a télapót, aki a tervek szerint kétezer méterről, ejtőernyős ugrással érkezett volna.

Lelle Mikulásáról nem most derült ki, hogy éltes kora ellenére meglehetősen kedveli az extrém sportokat. A városban immár hagyomány, hogy valamilyen rendhagyó eszközzel érkezik a helybeli gyerekeket megörvendeztető ajándékozó az önkormányzat jóvoltából.

Az idei ejtőernyős ugrás azonban minden eddigi alkalmat felülmúlt volna, s a szombati napsütésben úgy tűnt: nem lesz akadálya az akciónak.

Kenéz István polgármester azonban lehangoló telefonhívást kapott: a veszprémi felszállópályának az időjárás miatti állapota nem teszi lehetővé, hogy a gép felszálljon fedélzetén a puttonyossal.

A szervezők leleményességét dicséri, hogy ezt követően sem tettek le arról, hogy a gyerekek szombatját emlékezetessé tegyék: Kenéz István rövidesen beharangozta, hogy a rendkívüli helyzetbe került Mikulásnak a tűzoltók siettek segítségére, akik aztán rövidesen meg is hozták a nap főszereplőjét szirénázó tűzoltóautóval.

A gyereksereg pillanatok alatt szétkapkodta a puttony tartalmát, majd a Mikulással együtt sétáltak fel a művelődési házhoz, ahol a műsort tartották.

Nem hiába december 6-a a Mikulások napja, az előrehozott, szombati érkezés nem csupán Lellén nem akart a tervek szerint összejönni. A somogyvári nevelőotthonhoz az eredeti elképzelések szerint érkezett volna tűzoltóautóval a Mikulás, itt épp ez maradt el, pedig nem is azt a járművet várták, melynek váratlanul a lellei kolléga segítségére kellett sietnie...

Az otthonban élő gyermekeknek egy Kaposváron és környékén élő külföldiekből álló csoport kedveskedett ajándékkal és a kaposvári színészhallgatók műsorával. A jótékonykodók kilenc ország polgárai voltak, akik közül egy francia lány vállalta a Mikulás szerepét.
Forrás: sonline.hu
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója