Egy mesekönyv, amitől szuperintelligens lesz a gyereked
.jpg)
A rejtelmes Ginkó utca című kötet kis történetekből áll. A szerkesztő megemlítette, hogy a könyv kislány főhőse, a zöld hajú Márta rejtélyes ügyekbe keveredik, például egy múzeumban sétál és lát egy deréktól felfelé ábrázolt női aktot, de nem kap eligazítást, hogy kit lát a képen, ezt kell megfejtenie. A megoldás Éva, az első emberpár egyik fele, és a kislány erre úgy jön rá, hogy észreveszi, a nőnek nincs köldöke. A könyv végén olvashatók a megfejtések. A színes illusztrációkat Dejan Mandic készítette.
A Tördafejed-mesék című kötet szintén kis történetekből áll és ezekben vannak eldugva a rejtvények. A könyv végén tükörírással megtalálhatók a megfejtések.
"Ezek a könyvek arra nevelnek, hogy használjuk az eszünket" - hangsúlyozta a szerkesztő. A szerző az intelligenciát népszerűsíti, mint értéket, ahogy a Mensa is, amely 1946 óta a legmagasabb intelligenciájú emberek klubja, 100 ezer tagja van a világban és sok országban, így Szerbiában is a legjobb elméket tömörítő egyesület, amelynek elnöke a 44 éves Uros Petrovic.
A könyvek hat országban, köztük Szerbiában és Horvátországban a kulturális és oktatási minisztérium támogatását élvezik, mert a logikus gondolkodást fejlesztik - emelte ki Kovács-Solymosy Zsuzsanna. Hozzátette, hogy A rejtelmes Ginkó utca című könyvet a magyar mellett olasz, dán, görög és angol nyelvre is lefordították.



