Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. július 9. 06:27

PLZ

Lassan egy tucat William Gibson-könyv olvasható magyarul (köztük a Bruce Sterlinggel közösen írt steam-punk rege, A gépezet), tehát nem érheti szó a napozó krémmel bekent ház elejét – igen, ha jól emlékszem valamelyik cyberpunk evangéliumában van ez az életkép… egy high-tech irodaházat bekrémeznek. Az Árnyvilágban, Gibson új regényében elmaradnak az urbanisztikai tablók, viszont a médiatér nehezen meghatározható sziluettje valamennyire kivehető.

Az első dolog, ami feltűnik: erős az Árnyvilágban Bret Easton Ellis hatása. A könyv rengeteg divatmárkát sorol fel, számos szöveghelyen úgymond nagyon is cool, utálások történnek Anton Corbijnra, Elvis halála utáni „életrajzára”, de még q Jennifer Anistont ábrázoló In Touch magazinra is. 

Ez ugyebár szokatlan egy kvázi-sci-fi regényben, de talán nem olyan fura egy a cyberpunkot meghaladni szándékozó munkában. A könyv a Trendvadász folyatatása, melyben a Hugo-, Nebula- és Philip K. Dick-díjas író a közeljövő divat univerzumában kalandozik, de a rock and roll fétise miatt az Idoruhoz is közel áll, melyben virtuális rocksztárok rabolják el a tinédzserek szívét. Viszont az Árnyvilágban nincsenek virtuális terek, mesterséges intelligenciák és szupertestű, majdnem-mesterséges bombázó csajszik.

Az Árnyvilággal Gibson lassan eljutott a jövőből a jelen határára, melynek legfőbb tárgyi bizonyítékai az iPodok. Mivel William Gibson nem tűri regényeiben a lábjegyzeteket - az szerinte ismeretterjesztés lenne, és nem szépirodalom -, így aztán, aki nem néz utána az egyes kifejezéseknek, majdnem biztos, hogy nem érti meg a regényt. 

Ha csak nincs tisztában például a santería istenségekkel, a harcos orisákkal, akiket gyűjtőnéven guerreróknak neveznek, a szisztyéma nevű orosz harcművészeti iránnyal, vagy éppen a szambóval, elveszíti a fonalat. A könyv majdnem olyan bonyolult, mint egy Thomas Pynchon-regény, melyekben szinte mindig van magyar szál – és láss csodát: az Árnyvilágban is: „Milgrim épp … Magyarhon uráról álmodott.”  (Még szerencse, hogy az arnyvilag.freeblog.hu-n kapunk sorvezetőt.)
Azért megpróbáljuk összefoglalni, hogy miről szól az Árnyvilág: Hollis Henry, aki annak idején a Curfew nevű kultikus rockbanda énekesnője volt, most munkát kap egy indulás előtt álló, trendmagazintól: menjen Los Angelesbe, hogy a virtuális valóságot és a műholdas helymeghatározó technikát ötvöző, new media egyik jövőbeli irányzatával rokon művészetéről írjon egy cikket. 

Hollis persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott veszélyes ügyekbe keveredik. Közben New Yorkban Tito, a kínai-kubai bűnözőklán parkourban, azaz városi akadályfutásban brillirozó figurája, aki az afro-karibi santería-kultuszban is otthon van, iPodokat szállít egy furcsa öregembernek. És ez csak a kezdet...

A contemporary fictionként meghatározott könyv szellős, kis utánajárással többé-kevésbé követhető a cselekményvezetése, de persze a legjobbak benne mégis a divatról és a médiáról tett teoretikus kijelentések.