Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. március 10. szerda
Ildikó
06:06
17:43
Belépés
ok

Öngyilkos akart lenni a Nobel-díjas író

2009. november 12. 21:15
Címkék: Díjak
A román titkosszolgálat, a Securitate állandó zaklatásai miatt még az öngyilkosságra is gondolt Romániában Herta Müller.
Mindezt az idei irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, német származású, de Romániában felnőtt író mondta el berlini előadásában, amelyből a csütörtöki német lapok ismertettek részleteket.

Herta Müller 1953-ban született egy bánáti sváb faluban. Temesváron végezte el az egyetemet, majd más romániai német írókkal megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű szervezetet, amely szálka lett a Ceausescu-diktatúra szemében. Müller egy ideig fordítóként dolgozott, de mivel nem működött együtt a román titkosszolgálattal, elbocsátották. Első két kötete Romániában csak cenzúrázott verzióban láthatott napvilágot.


A diktatúra zaklatásai elől 1987 elején férjével együtt disszidált Nyugat-Berlinbe, ahol Niederungen című elbeszéléskötetét már 1984-ben kiadták.
Előadásában elmondta, hogy halálos fenyegetéseket is kapott. Ezek után döntött úgy, hogy felhagy az öngyilkosság tervével, és inkább a kivándorlást választja. Szavai szerint nem akarta a "piszkos munkát" átvállalni üldözőitől.
Herha Müller legújabb regényében, az Atemschaukelben egy fiatal romániai német sorsát ecseteli, akit 1945-ben munkatáborba küldtek. Szavai szerint a könyvvel azonban nem akart semmifajta "külső vagy belső" megbízást teljesíteni. "Egyszerűen csak azt igyekeztem megérteni, ami édesanyámmal is történt" - jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy a háború után édesanyját öt évre deportálták.

Herta Müllert a kortárs német irodalom legjelentősebb alkotói között tartják számon. Az elmúlt két évtizedben több mint húsz kötetet publikált, munkásságáért számos irodalmi elismerésben részesült.
Forrás: MTI

Üzenet a Földnek!

Ha csekélységekben nem vagyunk szigorúak önmagunk iránt, nagy dolgokban, ha akarunk, sem lehetünk.

Széchenyi István

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t
U t a z á s i   a j á n l a t