Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. szeptember 9. csütörtök
Ádám
06:12
19:09
Belépés
ok

„Hogyan tesznek zsidó írókat gyűlölt személlyé Magyarországon”

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. november 18. 12:18
Az ultrák szent háborúja címmel közölte kedden a Die Welt című német lap Paul Lendvai neves ausztriai publicista Kertész Imréről szóló írását.
A német konzervatív napilap a Szélsőségesek hogyan tesznek zsidó írókat gyűlölt személlyé Magyarországon alcímű cikkhez fűzött bevezetőjében emlékeztetett az újság november 7-i számában az íróval megjelentetett interjúra, amely Kertész hazájában felzúdulást váltott ki.

Lendvai szerint Kertész - egyébként nem először - szókimondó interjújával a magyar antiszemitizmus darázsfészkébe nyúlt. Az író körüli legújabb vita valójában nem a mai Magyarországról elhangzott elítélő kijelentéseiről szól. Mivel az író Sorstalanság című regényében és más műveiben is elsősorban az üldözés és a megkísérelt megsemmisítés tapasztalataival, a totalitárius ideológiákkal foglalkozott, az irodalmi Nobel-díj nemcsak egy kis nép nagy irodalmának elismerését jelentette, hanem az antiszemiták arcul csapását is - állítja Lendvai.

Szerinte sajnos megfelel a valóságnak az, amit Kertész állít a Magyarország múltjával való szembenézés hiányáról. "Mint ahogy az a megállapítása is, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet" - emlékeztetett Kertész kijelentésére. Lendvai ezzel kapcsolatban idézte a Vásárhelyi Mária szociológus által legutóbb nyilvánosságra hozott felméréseket arról, hogy a felnőtt lakosság kétharmada szerint a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek a magyar üzleti életben. A felnőttek 40 százaléka pedig úgy vélte, hogy a Magyarországon élő zsidók számára Izrael érdekei fontosabbak, mint szülőhazájuk érdekei, míg a fiatalok körében ez az arány 27 százalékos volt.

Lendvai szerint a felmérésekben szereplő adatok jelentik a hátteret a magyarországi politikai légkör aggodalomkeltő radikalizálódásához, a romák elleni véres támadásokhoz, a jobboldali radikális Jobbik Párt előretöréséhez és a félkatonai Magyar Gárda - a betiltás ellenére történő - felvonulásaihoz a náci időkre emlékeztető egyenruhában. A cikkíró úgy vélte, hogy Magyarországon az "egyetlen intakt politikai erő" az egykori miniszterelnök, Orbán Viktor vezette, jobboldali konzervatív, nemzeti hangsúlyú szövetség, a Fidesz, amely a választásokon alighanem megszerzi az abszolút, de lehetséges, hogy akár a kétharmados többséget is. A kartávolságra lévő biztos győzelem tudatában Orbán pártja rendkívül óvatosan viselkedik - írta Lendvai, hangoztatva, hogy a párt nyíltan nem határolódik el a hírhedt gárdától, sem pedig a jobboldali radikálisok szélsőséges nézeteitől, mert "nem akarja a Jobbik javára elveszíteni a választói spektrum jobbszélén elhelyezkedő csoportokat".

A publicista idézett Ránki György történésznek abból a tanulmányából, amely szerint Kelet-Európában sehol nem azonosultak annyira a zsidók nemzetükkel, mint Magyarországon. "Ezért a zsidóság tragédiája a magyarság tragédiája is volt" - emlékeztetett Ránki megállapítására. A cikkíró feltette a kérdést: Hogyan lehetséges, hogy a 18-30 éves korosztálynak csak a 4 százaléka tudja, mit jelent a holokauszt, és csak a 13 százaléka tudja megnevezni az áldozatok számát? Lendvai szerint ez "nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy az idei érettségire előírt történelmi atlaszban a diákok egyetlen szót sem találtak a zsidótörvényekről, a holokausztról és a deportálásokról. Ugyanakkor akadálytalanul megjelennek azok a könyvek, amelyek 1944-ben a zsidók elleni gyűlöletet propagálták. Mocskos zsidóknak titulálják azokat a rendőröket, akik betiltott jobboldali radikális tüntetések ellen lépnek fel."

A cikkíró beszámolt a Magyar Demokrata című lapban közölt, "kulturális rendőrség, 3-4 fős különleges kommandók felállítását" sürgető cikkről, amelynek szerzője Spirót, Konrádot, Esterházyt és Nádast gyilkosoknak nevezte, és szent háborúra szólított fel. A bel- és külföldi felháborodás hatására a főszerkesztő megpróbálta a kiváló - és Esterházy kivételével zsidó - írók elleni példátlan támadást vicces megközelítésként beállítani - tette hozzá.

Lendvai szerint mindez - a focimeccsek antiszemita szavalókórusai és holokauszt-tagadó transzparensei, a lapok, rádiók és televíziók zsidó- és romaellenes kitörései - talán csak a jéghegy csúcsát jelenti. Konrád György szavaival: A szabadság a neofasizmus szabadságaként jelenik meg - fogalmazott a Die Welt cikkírója, hozzátéve: Magyarországon (ismét) félnek a zsidók. Ki veheti ezt zokon tőlük?
Forrás: MTI
1 hozzászólás

CR:) 2009. november 20. 15:22

UNDORÍTÓ MÁR EZ AZ ÖNSAJNÁLKOZÁS!
SOKAK SZERINT KERTÉSZ NEM ÉRDEMELTE MEG A NOBEL DIJAT.SZERINTEM SEM,DE ETTŐL MÉG NEM UTÁLOK MINDEN ZSIDÓT.FEHÉR KLÁRA IS ZSIDÓ VOLT,NA Ő MEGÉRDEMELTE VOLNA A NOBEL DÍJAT,ÉS AZONOS TÉMÁBAN...!!!! ÍZLÉS HELYETT KÁR GYŰLÖLETRŐL POFÁZNI...EZ ÉRVÉNYES A FOCIRA IS!!!NNNNA!!

A nézőtér márpedig forog - Český Krumlov

A nézőtér márpedig forog - Český Krumlov

Csehország második legnagyobb vára a krumlovi várkastély. A 13-ik századi, eredetileg gótikus vár a 14-ik században kibővül és a 16-ik században reneszánsz formában nyeri el mai, 21-ik századi ...

Rss Ikon

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t