Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Már a szótár is alig fogy

2009. november 25.  12:09
címkék: Kiadó
A vártnál harminc százalékkal kevesebbet adtak el eddig az új Duden német helyesírási szótárból, a kiadó a karácsonyi vásárlásoktól vár fellendülést.

A Mannheimi Bibliográfiai Intézet legfontosabb kiadványáról
Ulrich Granseyer szóvivő a Mannheimer Morgen című lap tudósítása szerint elmondta: az ünnepi időszakban legalább 400 ezer példányt adhatnak el a szótárból, így ők az 500 ezres eladott példányszám elérését célozzák meg. Ugyanakkor meggyőződése, hogy a 2008-as 32,8 millió eurós veszteség után ebben az évben ismét nyereséggel zárhatnak.

Ebben sokat segíthet a cég átstrukturálása. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy a krízisben lévő bibliográfiai intézet részvénytársaságból korlátolt felelősségű társasággá alakul. A berlini Cornelsen kiadó, a többségi tulajdonos teljes mértékben szeretné átvenni a vállalkozást és ezt a részvényesek sem akadályozzák.

A Cornelsen kiadó tavaly május óta a Duden és a Meyers kiadók anyavállalatának többségi tulajdonosa: 97,3 százalékot birtokol, a még több szabadság érdekében azonban szeretne kizárólagos tulajdonossá válni.
Forrás: MTI
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója