Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Rodostó könyvben, képben

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. december 9. 17:10
Beszédes Kálmán XIX. századi festő-újságíró Rodostóban készült rajzait és Hóvári Jánosnak a városról szóló esszéjét jelentette meg egy kötetben a Magyar-Török Baráti Társaság.
Mint azt Vásáry István történész, az ELTE Orientalisztikai Intézetének igazgatója, a társaság elnöke a Rodostói emlékek és tanulságok / Beszédes Kálmán - Rodostó magyar képírója című kötet keddi bemutatóján elmondta, a kiadvány első felében Hóvári János esszéjét találja az olvasó.

Hóvári János esszét írt, és nem tanulmányt, de lényeges gondolatokat oszt meg az érdeklődőkkel a Rákóczi-emigrációról, valamint azok leszármazottairól - hangsúlyozta a történész. Kiemelte: Hóvári érzékletesen kifejti, milyen jelentéseket hordoz Rodostó a magyar és a török történeti tudat számára.

Rodostó - mai nevén Tekirdag - a magyar tudat számára történeti jelentőségű hely, hiszen itt töltötte emigráns éveit II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen - mutatott rá a társaság elnöke, majd hozzátette, hogy a város neve ugyanakkor a magyar emigráns lét szimbólumává is vált.

A kötet második fele Beszédes Kálmán hetvenkét rajzát tartalmazza. Mint Vásáry kiemelte, Beszédes Kálmán festő-újságíró a "XIX. század jellegzetes figurája volt". "1878-ban Széchenyi Ödön, a nagy Széchenyi fia, a török tűzoltóság megalapítója hívja meg Isztambulba, és Beszédes lényegében haláláig ott élt" - mondta a történész.

A festő az egész Oszmán Birodalmat bejárta, így jutott el többször Rodostóba is, ahol 1891-92-ben készítette azokat a rajzokat, amelyek a kötetbe kerültek. Vásáry szerint "a finom ceruzarajzok", amelyek ma az Egyetmi Könyvtár tulajdonában vannak, pótolhatatlan történeti értéket képviselnek.

Mint kifejtette, terveik szerint a Magyar-Török Baráti Társaság következő kötete is Beszédes Kálmán életét kutatja majd; a könyvben várhatóan az 1870-es években született cikkeit gyűjtik egybe.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t