Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Az alma és a fája

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2008. február 4. 17:19
A közmondás szerint az alma nem esik messze a fájától. Joseph Hillstrom King, Stephen King másodszülött gyermeke könnyen juthatott volna azoknak a fiataloknak a sorsára, akik ugyan tehetségesek voltak, de nem tudtak megbirkózni szülőjük rájuk nehezedő árnyékával.
A King-fiú azonban felvette a versenyt híres apjával és az ő területén jutott el a sikerig.

Kezdetnek írt egy elbeszélés-sorozatot 20. századi kísértetek címmel és nyert velük három nemzetközi díjat. Aztán megalkotta első regényét, a Szív-alakú skatulyát (Heart-Shaped Box), egy leszálló ágban lévő rockzenész történetét, aki elhatározza, hogy on-line árverésen vásárol egy szellemet. A regényt agyondicsérték a kritikusok és első helyezett lett a The New York Times best-seller listáján. A siker egyben azt is jelentette az ifjabb King számára, hogy végre igazi nevén léphet a nyilvánosság elé. Addig ugyanis, hogy saját erejéből váljon igazi íróvá, álnevet használt. Joe Hill, a híres munkásvezér eredeti nevével jelent meg, még kiadója sem ismerte az igazi szerzőt.

A horrorhoz már kiskorában vonzódott. Elmesélte, hogy a 12. születésnapjára meghívott osztálytársainak levetített egy élőhalottakról szóló filmet és nevetve nézte, hogy azok félidőben sápadtan, a félelemtől reszketve támolyognak ki a szobából.
Joseph, aki külsőleg is apja mása, valóságos "író-klubban" nőtt fel. Édesanyja tucatnyi híres regény szerzője, író az öccse, annak felesége, sőt, saját felesége is.

Könyvének utóélete is valószínűleg követi Stephen King könyveinek sorsát. Akiva Goldsman, az Egy csodálatos elme és A da Vinci-kód Oscar-díjas forgatókönyvírója, megvásárolta a Szív-alakú skatulya megfilmesítési jogait.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t