2010. január 29. 17:20
Ma hatvan éves Vámos Miklós, az irodalmat népszerűsítő televíziós műsorairól is ismert író, az Apák könyve szerzője. Vámos Miklós nem ünnepli meg külön a kerek évfordulót, viszont igyekszik "tiszta szívvel elfogadni" mások ünnepelését. Az Európa Kiadó számos ismerősét hívta meg az Alexandra Könyvesház Lotz termébe szervezett „zsúrra”.
Mint ahogy a szerző hatvan éves bölcsességgel fogalmazott: "A kudarc és a siker sokat árthat a szerzőnek. Az a legszerencsésebb, ha mind a kettőből jut neki bőven.”
A Vámos Tibor néven született író első novellái tizenkilenc éves korában jelentek meg az Új Írásban és az Élet és Irodalomban. Egyetemi évei alatt szerkesztője volt a bölcsészettudományi karon megjelenő Jelenlét című folyóiratnak, majd 1975-1992 között az Objektív filmstúdió dramaturgja volt. 1988-1990 között Fulbright-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban élt, 1990-től a The Nation című amerikai hetilap kelet-európai tudósítójaként dolgozott. 1991-ben alapította a kortárs magyar és külföldi irodalmat megjelentető Ab Ovo kiadót, melynek 1995-ig igazgatója volt.
Eddig harminchárom kötete jelent meg és négy drámáját mutatták be. Írt regényeket, novellákat, filmforgatókönyveket. Legismertebb regényei: Zenga zének, A New York-Budapest metró, Szenvedélyes emberek, Félnóta, Anya csak egy van, Apák könyve, Utazások Erotikában. Ő írta a Szamba, a Csók, anyu és az Ámbár tanár úr című film forgatókönyvét. Regényei a tavalyi évben az amerikai könyvpiacon is szép sikert értek el.