Márai egymilliárdra programozva

Hiller István tájékoztatása szerint a Márai Programban részt vevő könyvtárak egy 1000 címet tartalmazó, folyamatosan frissülő listáról rendelhetnek, amely 2010-ben 40 százalékban klasszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, 60 százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz; a listán a magyar szerzők prioritást élveznek majd.
A tárcavezető hangsúlyozta: a Márai Programban a szerző, a kiadó, a könyvtár és az olvasó egyaránt érintett, így a kezdeményezés a teljes könyvszakmai területet lefedi. A Márai Program a Könyvtárellátó Nonprofit Kft-n keresztül, minimális működési költséggel üzemel majd - jegyezte meg a kulturális alap vezetője.
A hazai könyvkiadás a rendszerváltás óta színtiszta piaci viszonyok között működött, és eddig csak "álmodozhatott" olyan támogatási rendszerekről, mint amilyeneket a filmtörvény vagy az előadóművészeti törvény biztosított más kulturális területek számára. A szakemberek úgy vélik, szükség lenne egy alkotói ösztöndíjprogramra, illetve arra is, hogy az olvasáskultúra fejlesztése szervezettebb formát nyerjen.



