Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Újabb levelei kerültek elő az írónak, különös titkaira is fény derült

MTI
2010. március 19.  11:15
címkék: Irodalom
A közelmúltban elhunyt J. D. Salinger kultikus amerikai író újabb levelei kerültek elő New Yorkban.


Egy a sok közül
Az 1945 és 1969 között született levelek címzettje Werner Kleeman, a Zabhegyező írójának katonatársa volt.

A sikerei után évtizedekig visszavonultságban élő Salingernek barátjához, Michael Mitchellhez írt leveleiből a New York-i Morgan Library múzeum rendezett kiállítást, amely ezen a héten nyílt meg. Az intézmény az újonnan előkerült leveleket is megvizsgálta, és eredetinek találta.

Beszámolók szerint az egykori katonatársnak szóló levelek a 91 éves korában, január 21-én elhunyt J. D. Salinger mélyről fakadó, érzelmi oldalát fedik fel. Egy 1961-es keltezésűben az író például Ernest Hemingway halála miatt kesereg.
Salinger és Kleeman a második világháborúban, a francia fronton ismerte meg egymást. Utolsó, 1969-es levelében az író úgy fogalmazott, hogy többé nincs kedve "jelen lenni".

A szerző ebben az időben már visszavonultan élt New Hampshire-ben, egy Cornish nevű faluban, amely fél évszázadon át nyújtott neki menedéket.

A manhattani Morgan Library egyelőre a Mitchellnek írt levelekből állított ki tíz darabot. Salinger 1951 és 1993 között írta őket, beszámolva például arról, hogy eleinte mennyire élvezte a Zabhegyező sikerét. De arra is fény derül belőlük, hogy Salinger önkéntes száműzetését megtörve mindaddig gyakran látogatott vissza New Yorkba, míg teljesen idegennek nem érezte magát a metropolisban.

Pedig a nagyvárosban barátokkal találkozott, kínai éttermekbe járt, órákat töltött könyvkereskedésekben, és még előadásokat is megnézett a Broadwayn.
Forrás: MTI

Hozzászólások

1 hozzászólás

Mark Ensgrode  2010. március 30.  03:33

Az a bizonyos Cornish nevű kis falu, amely a visszavonulás lehetőségét és a mendéket biztosítja, valójában a keleti parti irodalmi elit egyik kedvelt nyaralóhelye.

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója