1 hozzászólás
Szolid(aritás) humorral 2010. május 24. 10:17
Tegnap a Szeged Napja címet viselő rendezvénysorozaton jártam. Épp belefutottam a Nagy Bandó műsorába. Mehettem volna hamarabb is, mert így nekem csak a vége jutott. Való igaz, hogy előadásában érintett bizonyos kényesnek mondott társadalmi problémákat is. És tette mindezt humorral megfűszerezve. Az vetett árnyékot csak "lankadatlan jókedvére", s az enyémre is, hogy páran, magukat a legkevésbé sem zavartatva sétálgattak a szabadtéri színpadon, s az ő orra előtt, s tették mindezt az élőadás-előadás kellős közepén. Variácók egy témára alapon, a vissza-visszatérő problémát, alias elsuhanó járókelők, Nagy Bandó András a legváltozatosabban reagálta le, épp aktuális vérnyomásszintjének megfelelően. (Amely egyre inkább emelkedett, teszem hozzá halkan. Azt is hozzáteszem, hogy nem csodálom.) Először csak megvárta, míg mindenki átlibben a túlpartra, később utat mutatott, személyes példával járva elől, nevezetesen: " én is megtehettem volna, hogy itt megyek keresztül, hogy minden szem rám szegeződjön, de én a tisztelet okán hátulról kerültem a színpadot" - mondotta volt. Reakció? Semmi. Aztán a következő turnusnál ( jöttek rendületlenül, mint az oroszok ) már arra kérte a nézőket, tapsolják meg az átsuhanó árnyakat is. A kedvéért megtettem, de nem szívesen. Mert az emberek nem kapcsoltak. Majdhogynem meghajoltak. Neszen neked kultúra... Viszont a Művészúr TÉNYLEG toleráns, mert megengedte, hogy ha megihletnek, megzenésítsem a haikuit. Le is írok ide egyet. Lehet azt? ... " Járod a táncod, / tied a ritmus. Csörög, / jajong a láncod. " ( Nagy Bandó András: 333 haIQ c. kötetéből )
