Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Petőfi alaposan beszólt a magyar politikai elitnek

2010. április 1.  12:15
„Én e minisztériumra nem a hazát, de egymagamat, sőt a kutyámat se bíznám” — Petőfi botrányos blogbejegyzésében alaposan beszólt a magyar politikai elitnek.

„Gondolják meg ezt a miniszterek, gondolják meg, hogy ők felelősek, felelősek pedig nemcsak a jelennek, hanem a jövendőnek is, a történetnek. A történet!... ha sírjok tövére e rettentő bíró szigorú keze sötét fátyolt borít, azt onnan többé a mindenható Isten nem szakítja le!” – írta tegnapi blogjában Petőfi Sándor, a KultúrPárt miniszterelnök-jelöltjeként visszatért költőóriás.

Ha valakinek, hát a nemzet költőjének joga van a történelmi távlat felvillantásához. Mégis megkérdeztük, miért ragadtatta magát erre a máris rengeteg kritikát kiváltó megjegyzésre. Munkatársunknak adott interjúját teljes terjedelmében közöljük:

Ön igen éles kritikát fogalmazott meg a nemes egyszerűséggel „minisztériumnak” nevezett politikai elittel szemben. Mi vitte rá ilyen erős szavak használatára?

Ezer esztendő óta sokszor volt már a magyar nemzet kutyául, de nem hiszem, hogy valaha kutyábbul lett volna, mint jelenleg van. Maholnap már én is kétségbeesem, én! Pedig akkor aztán jó éjszakát, mert én a legutolsó vagyok azok között, kiket a balsors kétségbeejteni képes.

Ha ily kétségbeejtő körülmények között kikiáltom, bármily válogatatlan szavakkal, hogy nem bízom a minisztériumban, ezt vétkemül csak az tulajdoníthatja, aki nem tudja, mi a hazaszeretet. Hallgatni mindig könnyebb, mint beszélni, s aki figyelmezteti a hazát, hogy itt és itt veszély fenyegeti, az ellensége nem lehet, de igen is ellensége az, aki látja a veszélyt és hallgat.

Mi volt a célja a bejegyzéssel?

Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bízom a minisztériumban, nem akartam őket elkergettetni, hanem ösztönöztetni általatok arra: viseljék magokat úgy, hogy általános bizalomban, szeretetben részesüljenek. A kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a rúd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak.

Ha én a minisztériumnak volnék, jobban bíznám azokban, kik őt koronként gáncsolják, mint akik örökké határtalan bizalmat szavaznak iránta, mert legrosszabb esetben is gáncsolói legalább nyílt, őszinte ellenségek, míg amazok talán álbarátok.

Ön most pártja miniszterelnök-jelöltjeként kampányban vesz részt. Nem gondolja, hogy ezzel a kifejezésmóddal inkább elrettenti, mint megnyeri a szavazókat?

Nyugodt lelkiállapotban bizonyosan más szavakkal fejeztem volna ki magamat, de az értelme végre is csak ez lett volna. Ezen szavaimra dühbe jött az ország, és szép fényes nevemet pocsétába dobták és meggázolták. Én fájdalmasan ugyan, de mégis mosolyogtam, mert tudtam, hogy ugyanazok az emberek, kik rátapostak nevemre, föl fogják azt venni a sárból és szépen letörölgetik róla a meg nem érdemlett szennyet.

Ismeri a közvélemény-kutatások eredményeit. Mi a véleménye a várható eredményekről?

Bizonnyal io paeant (hálaéneket – a szerk.) zeng az ország, midőn a minisztérium névsorát meglátja, én pedig megcsóválom a fejemet azon, hogy a magyar ember mindig fölkeltekor szokta dicsérni a napot, be nem várván annak lementét. Én azt gondolom: ezek mind egy szálig derék emberek, talán mint miniszterek is azok lesznek, de csak talán…

Egyébiránt bármily nagy emberek minisztereink s én teljes elismeréssel vagyok lángelméik iránt, nem hagyhatom helybe, amit nagyon is túlbuzgó barátaink hirdetnek, hogy egyedül csak ők menthetik meg a hazát. Kimondhatatlan szomorú dolog volna, ha nyolc emberen állna egy nemzet élete vagy halála. S ha mindjárt így volna is, ezt nem vón szabad kimondani, mert ha e hit elterjed, s meggyökerezik, éktelen kárára lehet a nemzetnek. De nincs így.

Ha most higgadtan megismételhetné a korábban tett megjegyzését, hogyan fogalmazna? Mi kritikájának lényege?

Hogy ők a népet, melynek ők a képviselői, oly éretlennek, butának tartják. Végső argumentumok mindenre az, hogy hja a nép még ilyen meg olyan éretlen. Köszönd meg ezt képviselőidnek, nép. Én megvallom, egészen másformának ismerem a népet, s éretlenségének legfölebb egy példáját tudom, azt, hogy ilyen képviselőket választott.

Köszönöm a beszélgetést!

Hozzászólások

2 hozzászólás

Talpra magyar! :)  2010. április 2.  08:02

"Ezer esztendő óta sokszor volt már a magyar nemzet kutyául, de nem hiszem, hogy valaha kutyábbul lett volna, mint jelenleg van." - Mi minedig, de szarul vagyunk :)

szimix  2010. április 14.  12:13

Kik a Pilvaxból elindulának Petőfi s jóbaráti nekivágának az éjcakának. Ő, a barátja, s egy Jókai nevű egy-egy piculával zsebükben. Lévén, hogy nagy forradalmi hevületük erős hűtést igényelt (a csalós márciusi éjszaka ellenére), előszerzék hát Vidáts Jánost, kivel a társaságot nagyesze, és gyáros apja emezekéhez képest feneketlennek tetsző zsebe végett keresték, de erőst. Borzongató, csepegős hajnalra virradtak, akkora már bejárva Buda-, s Pest nevezetes helyeit, mindazon csapszékeket, hol az italt messzelyben, s az árakat krajcárban mérték. Csillogó szemmel, és zsongó fejjel értek a Pilvax-kávéházba, hová egyébként csupán neves napokon térhetének be, hiszen ott többnyire édes-bús történetek, jelentős kártyaadósság, kutyabőr, vagy gazdag iparos atyák révén lehetett huzamosabb ideig vendégszeretetet élvezni. Ezen a napon azonban ifjaink már fénylő gondolatikkal a jövőbe feledkezve értek, s tértek bé e helyre, mely intézmény egyébként bizonnyal úgy érhetett csak meg köztiszteletben álló kort, hogy bolond, fizetésképtelen álmokat nem finanszírozott kínálatával. Ez egyszer a veszélyt nem látva, végeérhetetlen sorokban hordták ki az egyre hangosabb ifjaknak az iccét, elfelejtve mindazt, mit a jó vendéglátós a mai napig bizonnyal tud, mi szerint nem az a jó vendég, aki fogyaszt, hanem aki fizet… De egy idő után már igencsak elkezdtek hadakozni egymással a számoszlopok a papíroson, és ennek megfelelően apadozott a kihordható készlet is. Csökkent hát hevületük, és ismét némi értelem féle költözék homlokuk boltozatja mögé, s kezdék számolgatni, hogyan vághatnák ki magokat, ezen szorult helyzetből. Nemhiába készült jogásznak azonban emez Jókai a nagy csavaros eszével, elkezdé felemelni hangját, s szidá egyre csak nagy hangon az éppen regnálókat. Csititák őt társai, de csak ímmel-ámmal, hiszen amilyen jó firmák, s a hány nehéz esetből kivágták már magok, rögtön értették, mire megy ki a játék! Csak az a Vasvári nézett értetlenül, de éppen így volt a jó, feltolta hát az asztal tetejére a nagy hangú Bulyovszky Gyula mellé őt Mór, s míg a többiek állva handabandáztak körülöttük, ők fennhangon élteték az eljövendő változásokat. Mígnem Petőfi, hogy végleg eloldja lelkük rabláncait, felkiáltá: Hát, Táncsicsot hagyjuk, hogy börtönében senyvedjen!? S a neves pesti ifjúság erre elrobogott, hogy kitörjék nyakuk, s a forradalom…

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója