Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Milliárdokra perli Petőfi leszármazottja a magyar államot

2010. április 1.  14:30
Francois Lafayette tegnap ügyvédjén keresztül benyújtotta kártérítési igényét a magyar állammal szemben. A hirtelen felbukkant Petőfi örökös, most állt első ízben a nyilvánosság elé.


Francois Lafayette
A Franciaországban élő 45 éves közgazdász elmondása szerint nemrégiben tudta meg, hogy rokoni szálak fűzik a nemzet költőjéhez. Francois Lafayette azt állítja, hogy ő Petőfi fiának, Zoltánnak leszármazottja.

Petőfi Zoltán, a fiatalon elhunyt vándorszínész, még a vándorlás évei alatt ejtette teherbe Wiesenberg Emilíát, aki akkor 18 éves volt. A fiatalok már nem kelhettek egybe, mert Zoltán tüdőbajban elhunyt. A most napvilágra került információ a Petőfi-kutatókat is meglepte.

Dr. Sebestyén Márton történészt telefonon értük utol: "Önöktől hallok először erről. Bár 20 éve kutatom Petőfi életét, meglepett a hír, és nem vagyok biztos benne, hogy Francois Lafayette állítása valós. Bár a kutatók régóta ismerik Wiesenberg Emília nevét, ezidáig nem tudtam róla, hogy gyermeke született volna. Wiesenber Emilia Zoltán halála után Franciaországban telepedett le, férjhez ment, és 1923-ban halt meg örökös nélkül. Amennyiben Francois Lafayette úr igazat mond, akkor az alapjaiban változtatja meg a magyar irodalomtörténetet."

Megkerestük az ügyben az Oktatási és Kulturális Minisztériumot is. A Nemzeti Kultúravédelmi Hivatal szóvivője megerősítette, hogy megérkezett Francois Lafayette kártérítési igénye. A hivatal jogászai jelen pillanatban is vizsgálják a beadványt, és amint hivatalos álláspont fogalmazódik meg az ügyben, azt azonnal a nyilvánosság elé tárják. Érdeklődésünkre a szóvivő elmondta, ilyen eset még nem fordult elő a működésük alatt, ezért kidolgozott precedens sincs az ügy kezelésére.

Francois Lafayette ügyvédjén keresztül úgy tájékoztatta lapunkat, hogy bár a jogdíjakat a szerző halála után 70 évig lehet érvényesíteni, véleményük szerint ebben az esetben – mivel eddig a leszármazott sem tudott az örökhagyóról, más paragrafusokat is figyelembe kell venni.

A törvény jelenleg a következőket mondja ki: 31. § (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. 106. § (1) Ahol e törvény szerzőt említ, azon megfelelően érteni kell a szerző jogutódját, illetve a szerzői jog más jogosultját is.

A felmerült követelés nagyságát megbecsülni sem lehet, de az biztos, hogy milliárdokról van szó.

Hozzászólások

5 hozzászólás

OldMan  2010. április 1.  15:15

...nocsak, nocsak... Már a franciák is? Nem elég az amerikai (hmm, mik is?) MÁV és bank pereivel szembenéznünk? Szerintem nekem is jár néhány milliárdocska, csak még nem tudom miért is? :-)) Hát ezeket a hullarablókat nehéz szeretni...

OldMan  2010. április 1.  15:24

...április 1...

peeter  2010. április 1.  16:39

Igen, így kell Magyarországot módszeresen kifosztani. Ha igazán frankó politikusaink lennének, akkor benyújtanák Trianon miatt a kártérítési igényt. Mondjuk az elrabolt 2/3-ad rész miatt.

ugor  2010. április 1.  17:15

Nekem különösen az tetszik, hogy alapjaiban változtatja meg a magyar irodalom történetét. Hú, ez már izgalmas! És vajon minden zabigyerek vagy csak néhány költő állítólagos zabigyereke változtat ekkorát? Ki ne szarja le Lafajett urat!

szimix  2010. április 14.  12:29

Nos a magyar irodalom történetét tán mégsem roppantja ketté ezen információ, ám ha igaz, jelentős költőnk vére folyik tovább benne. Gratulálok a teljesítményhez!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója