Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. május 8. 08:32

vmr

Meliorisz Béla Makár-hegyi versek ciklusának egy darabja kapta a legtöbb szavazatot a „Versben élő Pécs”-program online-szavazásán. A vers kapcsán kértük meg, hogy vezessen végig minket a városon és kulturális életén.

Van-e a makári hegyeknek valamilyen ősi története, övezi-e ezt a területet valamilyen legenda, pécsi anekdota?

A Makár-hegyi versek című ciklust (melynek két darabja szerepelt a százas válogatásban) húszévesen írtam. Kettős élményből született, a bensőséges, pannon táj és egy tüneményes diáktársnőm iránt fellobogó szerelem élményéből.

Az akkoriban még meglehetősen ritkán lakott Makár-hegyen, a város kedves szőlőskertjeinek egyikében, jobbára festői ambíciókat is dédelgető, főiskolásokból álló kis társaság bérelt egy üvegezett verandás hétvégi házat műteremnek. E baráti közösség irodalmár tagjaként szerettem ott dolgozni és nagyokat vitatkozni a többiekkel. A körbeforduló táj, a közelben magasodó, erdőségekkel borított vonulatok, az emberi gondoskodás szépségéről árulkodó gyümölcsösök, s a város torlódó tetőinek, görbe utcáinak sora, a tornyok látványa újra és újra megfogott.

Mit gondol, milyen szempontok alapján szavazhattak a résztvevők?

Nyilván az döntött, mennyire érintette meg egy-egy szöveg a versek között böngészőt, ezt követhette a név, az ismertség. Úgy tűnik, kissé költőietlen korunkban az intenzívebb líraiságú költemények nyerték el a szavazók tetszését

Ön mely verset választaná „Pécs legszebb köletményének”?

Babits Mihály Utca, estefelé című versét, vagy Csorba Győző Séta és meditáció, vagy Bertók László A város neve című költeményét.

Olvastam néhány negatív hangulatú kommentet is a szavazással kapcsolatban; hogy lehet, kell-e ezekre reagálni?

A rosszindulatú, gyanakvó megjegyzésekkel nem tudok mit kezdeni. Mindössze annyi közöm volt a „Versben élő Pécs”-programhoz, hogy egyszer régen megírtam a Makár-hegyi verseket. Bár érdekes játéknak tartottam, de nem kísértem figyelemmel a szavazást. Persze, örültem, hogy versem szerepelt a százas listán, melyből választani lehetett.

Egyáltalában vannak-e Pécsnek vidéki, kisvárosi státuszából adódó negatív sajátosságai?

Budapestet gyerekkorom óta (talán a rokoni szálak miatt is) szeretem, úgyhogy elfogultság nélkül mondhatom, Pécs a kisvárosi vagy kisvárosias jellegét már régen levetkőzte, noha az elmúlt időszakban mint leszakadóban lévő térség centrumát fenyegette a vidékiségbe süllyedés veszélye, de ettől eleven szellemi és művészeti élete, valamint az elnyert kulturális fővárosi szerepre készülődés megmentette. Ugyanakkor Pécs elég messze van a fővárostól, hogy a régióban betöltött vezető szerepét megőrizhesse. A jelenlegi fejlesztések még egyértelműbbé teszik ezt, ráadásul úgy, hogy a kétezer éves múlt értékeit sem hagyja veszni. Na, jó. Ami igaz, az igaz, nincs villamos a városban. Metró se. De az utak állapota hasonló a fővárosiakéhoz.

Parti Nagy Lajossal is együtt indult pályája; nem bánja, hogy inkább helyi szinten ismerik?

Tizenévesen úgy gondoltam, olyan polgári foglalkozást kell választanom, amely kapcsolatban van az irodalommal. Ezért lettem magyartanár. Aztán később már nem tudtam lemondani (minden nehézsége mellett) a tanári pálya szépségeiről sem. Hozzáteszem, szerencsére úgy, hogy az autonómiámat is sikerült mindig megőriznem. Nem vagyok bolondja a hármas számnak, de az is igaz, eddig három önálló kötetem jelent meg, s az utóbbi évtizedben mindössze három lapban publikálok: az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban és a Műhelyben. Ez van. Más utakat járunk, de ma ugyanúgy szeretem Parti Nagy Lajost és a munkáit, mint a Fél korsó hiány idején.

Milyen kulturális-irodalmi inspirációk érik Pécsett?

A színházat (s ebből van több is) nagyon szeretem, a múzeumok mindig szolgálnak valamilyen meglepetéssel, a nagy képzőművészeti kiállítások igényesek. A Jelenkor című folyóirat által képviselt szellemiség közel áll hozzám, figyelemmel kísérem a lapot. Fontosak a folyóirat és a Csordás Gábor vezette Jelenkor Kiadó irodalmi estjei, könyvbemutatói. Zenét szívesebben hallgatok itthon, de ha tudok, a Szélkiáltó, az Ostinato együttes vagy az Ulpius zenekar koncertjeire elmegyek.


A Pécs 2010 program alakulását hogyan látja személy szerint? Mennyiben „fájdalmas” vagy örömteli egy-egy változás a városképben?

Az év tavaszba, kora nyárba fordulásával egyre bizakodóbb vagyok. Sok a változatos, az ínyencek tetszését is kiváltó program, a csúszó építkezések ellenére is. A város népszerű terei átalakultak (még kissé szokatlanok) vagy átalakulóban vannak. Ezt máshogy éli meg a tősgyökeres pécsi, a „tüke”, s az ide származott. Magam, utóbbiként, örülök a megújulásnak, igaz, jóval kevesebb kővel, nagyobb zölddel, hangsúlyozottan délies növényzettel még otthonosabb lehetne a „mediterrán hangulatok” városa.

Tudna említeni néhány kedves helyet, alkotótársat, kulturális eseményt helyi szinten?

A város legkedvesebb sétánya a pihentető vagy meditációra késztető Sétatér, s közelében a püspöki palota kertje. Igazán hangulatos a tettyei nyári palota romjait övező park, s a kőrengetegből messzebb kívánkozóknak a jól kiépített mecseki sétautak és pihenőhelyek kínálnak felüdülést. De említhetem a családias belvárosi kisvendéglőket is, meg hát a sörgyár környéki diáktanyákat. Sajnos, a legendák övezte és szellemi központként is működő Nádor kávéház felújítása még várat magára. Említsek még kedves helyeket? Ilyenek az antikváriumok és a régiségkereskedések, lehet válogatni köztük.

A város megkérdőjelezhetetlen irodalmi tekintélye, s méltán, Bertók László. Intellektualitása, érzékenysége, műgondja és fegyelme mindig példaadó volt számomra. Kritikai észrevételeiért, tanácsaiért és figyelméért hálás vagyok neki. Természetesen, figyelemmel kísérem az itt élő többi pályatárs munkásságát is; meg kell említenem az egyre összetettebb, izgalmasabb líravilágot építő Szakács Esztert, a virtuóz és szellemes Mihalik Zsoltot. A fiatalabbak közül szeretem sokoldalúsága miatt is Méhes Károlyt, Balogh Robertet, Halmai Tamást.

Jelentős Szirtes Gábor kiadói és irodalomszervezői munkája, kiadói és költői tevékenysége mellett rendkívüli Csordás Gábor műfordító teljesítménye, Gállos Orsolya éd Koszta Gabi műfordítói munkájával hívták fel magukra a figyelmet. A teljesség igénye nélkül, fontos és iskolateremtő Nagy Imre, Thomka Beáta, Bókay Antal, Jankovits László, Orbán Jolán, Takáts József, Müller Péter szerkesztői, kritikusi, kutatói, irodalomtudósi munkája, s e sorból nem hagyhatók ki a Jelenkor jelenlegi és volt szerkesztői sem: Ágoston Zoltán, Nagy Boglárka, Szolláth Dávid és Keresztesi József.

Az érdekes kulturális események közt kell megemlíteni a színházi találkozókat (nem botlás a többes szám!), az olvasóligetet, a bordalfesztivált, az örökség-napokat, fúvószenekari találkozót, táncbemutatókat, s még folytathatnám a sort.


Ön tanít is; hogyan látja a napi gyakorlatban, van-e a költészetnek jövője, illetve ki tud tenni érte?

Már sokszor siratták, de a költészet nem halt meg, a költészet örök. Olyan emberi tapasztalatokat képes rögzíteni, mely más formában megoldhatatlan. Szerepe van ebben, nyilván, a nyelv mitikus erejének is. Ha az irodalomtanítás (legalább részlegesen) szakít a történeti szemlélettel, s a domináns szerepet a kortárs jelenségek kapják majd benne, még optimistább leszek.