Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Száznál is több program Szegeden

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. május 27. 17:10
Több mint száztíz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják a 81. Ünnepi Könyvhéten az olvasás szerelmeseit Szegeden június 1. és 12. között.
A szegedi rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai, és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is - mondta a fesztiválról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón Andóczi Balogh Éva, a programokat koordináló Somogyi-könyvtár munkatársa.

A rendezvénysorozat első napján, június 1-jén a könyvtárban találkozhatnak az olvasók Fejős Évával, akinek A mexikói címmel jelenik meg új kötete. Ezt követően "időutazásra" várják az érdeklődőket, méghozzá a Délmagyarország című napilappal, mely idén századik születésnapját ünnepli.
Június 3-án rendezik a hivatalos megnyitót: a Dugonics téren Závada Pál író nyitja meg a könyves ünnepet.

Pénteken tartják a városháza dísztermében a gyermekkönyvtár egész éves olvasás-népszerűsítő játékának eredményhirdetését, melyen megkoronázzák a "könyvkirályt" is. Néhány órával később ugyanitt mutatják be a Szegedtől Szegedig Antológia tizenharmadik kötetét, s ezen a napon találkozhatnak az érdeklődők Simai Mihály József Attila-díjas költővel is.

A rendezvénysorozatra a Magyar Televízió archívumából is válogattak a szervezők, így az író-olvasó találkozók és könyvbemutatók mellett esténként szegedi kötődésű írókról és költőkről készült dokumentumfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők.

Idén lesz lehetőség a "hangadásra" is. Aki ugyanis kedvet érez hozzá, a Hangos könyvtár anyagát gyarapíthatja saját felolvasásával. Számos koncert és táncelőadás is szerepel a programban, játszik majd a Molnár Dixieland Band, a Fricsay Ferenc Fúvószenekar, de a Riverside együttes és a Colorado Country Band is.

A részletes programról az érdeklődők a könyvtár által idén is elindított blogon, a konyvhetszeged.blog.hu oldalon tájékozódhatnak

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t