Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Csaknem 1000 dedikálás az Ünnepi Könyvhéten

2010. június 3.  18:00
Csaknem ezer dedikálást tartanak, 400 könyvújdonságot mutatnak be és 152 pavilont állítanak fel.

Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a ma kezdődő 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg a budapesti Vörösmarty téren.

A központi helyszín, a Vörösmarty tér mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik a mintegy 250 hazai és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez.

A központi helyszínen 152 pavilont állítanak fel, és csak itt mintegy ezer dedikálást tartanak a könyvhét öt napja alatt. A Vörösmarty téren rendezik meg szombaton a Könyvek éjszakáját is utcabállal és éjszakába nyúló programokkal.

Az ország nagyobb települései az idén is csatlakoztak a rendezvényhez, így könyvheti programokat tartanak összesen mintegy ötven városban, például Balatonfüreden, Győrött, Nagykanizsán, Zalaegerszegen vagy például Debrecenben is.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója