Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Fekete, jóképű, és még jól is ír

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. július 6. 15:00
A Sierra Leone-ból származó Olufemi Terry nyerte Afrika legrangosabb irodalmi díját, a Caine Prize for African Writing-et.
Az író a Stickfighting Days című művéért kapta az elismerést, amely a kritikusok és a bírák szerint egy heroikus kultúrát jelenít meg, és mind arányaiban, mind koncepciójában homéroszi léptékű alkotás, Olufemi Terryt pedig egy nagy jövő előtt álló tehetséges írónak nevezték. 

Terry Sierra Leone-ban született, élt Nigériában, Angliában és Elefántcsontparton, mielőtt New Yorkba ment tanulni. Újságíró volt Szomáliában és Ugandában, most pedig Fokvárosban él és dolgozik. 

A díjat, amelyhez 10 ezer font is jár, évente adják át egy-egy afrikai írónak, egy angol nyelven publikált műért. A díjat Sir Michael Caine után nevezték el, aki nem sokkal a halála előtt kezdett el foglalkozni az afrikai írók angol nyelvű munkáival, és szerette volna, ha ezek nagyobb nyilvánosságot kapnak. A díjat 2000-ben adták át először. 

A díj alapítói, köszönhetően e bőkezű szponzoroknak, terjeszkedni szeretnének, hogy minél több tehetséges afrikai író kapjon lehetőséget. Idén már 20 afrikai országból pályáztak a díjra. 

Nobel-díjas afrikai írók is patronálják a díjat, úgy mint Wole Soyinka, Nadine Gordimer és J. M. Coetzee.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t