Maratoni tüntetés József Attiláért
Nagyon sok középiskolás, nyugdíjasok és középkorúak is részt vettek az eseményen, de 6-8 éves gyerekek is kiálltak verset mondani. Az egyik anyuka kimondottan erre az alkalomra tanulta meg József Attila Kései sirató című művét. Egyesek olvasták, mások kívülről mondták a költeményeket. Igazi "szünet" nem volt, és alig "szorultak rá", hogy felvételekről hallgassák a verseket, vagy hogy maguk a szervezők álljanak színpadra - hangoztatta Faragó Zsuzsa.

Az én József Attilám - Szubjektív versmaraton a József Attila szobránál elnevezésű Facebook-csoport rendezvénye pénteken kezdődött, szombaton egész nap folytatódott, és éjfél előtt fejeződött be. Az eseményre érkezőket forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel fogadták a nagy hidegben. Bárki színpadra állhatott előzetes bejelentkezés nélkül, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon, eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon vagy akár megrajzoljon József Attilától.
A 32. születésnapja után háromnegyed évvel elhunyt József Attila emlékére 32 óra 40 percig tartó versmaraton civil kezdeményezésben valósult meg, a rendezvényen összegyűlt adomány a költségeknek körülbelül a felét fedezi - közölte Faragó Zsuzsa, hozzátéve: a szervező csoportnak nincs hivatalos támogatója, nem kötődik sem pártokhoz, sem egyéb szervezetekhez.
Az eseményt tiltakozásul szervezték azért, mert a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján József Attila szobrát máshová kell áthelyezni.



