Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

Irodalomóra a temetőben

2008. május 1.  13:52
címkék: SzépirodalomSzerzők
Temetői sétával egybekötött rendhagyó irodalomórával várja az iskolákat a Fiumei úti Nemzeti Sírkert, ahol huszonegy ismert "nyugatos" síremléke található, itt nyugszik többek között Ady Endre, Móricz Zsigmond és Babits Mihály.

A májusban induló szabadtéri irodalomórával az idén 100 éves Nyugat folyóiratra emlékezik a programot szervező Budapesti Temetkezési Intézet. A temetői séta nem csupán tisztelgés a huszadik század legnagyobb irodalmi műhelyének alkotói előtt, hanem tanulás, ismeretszerzés is.

A Nyugat című folyóirat legünnepeltebb szerzői közül a sírkertben nyugszik Ady Endre, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Nagy Lajos és Radnóti Miklós valamint az alapító-főszerkesztő, Ignotus Pál, a magyar kabaré atyjaként tisztelt Nagy Endre, és a szerkesztőként, kritikusként, közíróként is tevékenykedő Schöpflin Aladár.

A tavaly júniusban elindított és 2007-ben az Év Honlapja díjjal kitüntetett www.nemzetisirkert.hu oldalon „távoktatás" formájában is elérhetők a rendhagyó tanórák programjai, így természetesen az új séta részletei is. A virtuális térképen látható közel 600 síremlék mellé most - piros színnel jelölve - felkerült mind a huszonegy nyugatos szerző nyughelye, az életútjukat bemutató leírással és a síremlékükről készült fotóval együtt.

A Nyugat sétán ingyenes az idegenvezetés, azok, akik nem igénylik az idegenvezetői kíséretet, térkép és ismertető segítségével maguk is megtervezhetik sétájukat a honlap vagy a Fiumei úti Nemzeti Sírkert irodáján elérhető tájékoztatók segítségével.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója