Pablo Neruda ismeretlen kézirata került elő
A gyűjtő, Nurieldin Hermosilla úgy nyilatkozott az El Mercuriónak: a kötet bizonyosan nem hamisítvány, mert a verseket azzal a jellegzetes zöld tintával vetették papírra, amelyet a költő használt.
A dokumentum eredetiségéről tanúskodik Neruda jellezetes aláírása is, ugyanis keresztneve kezdőbetűjét úgy kanyarította, hogy azt nagyon nehéz utánozni - hangsúlyozta Hermosilla.
A büszke tulajdonos szerint a most felbukkant versek kétséget kizáróan bizonyítják Neruda szerelmét Alicia iránt. Egyes biográfiák már utaltak arra, hogy Nerudának élete utolsó éveiben viszonya volt Aliciával.
Az 1971-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költőt 1973-ban, 69 évesen érte a halál, hamvai Isla Negra szigetén nyugszanak.



