Jön a Harry Potter-kézirat!
J.K. Rowling bevezetőt írt a kötethez és valamennyi mese mellett olvasható lesz Albus Dumbledore-nak, a varázslóiskola igazgatójának kommentárja. Emellett az Amazon maximum 100 ezer példányban a gyűjtők számára megjelenteti a kézirásos mesekönyv hasonmását.
Az írónő eredetileg hét barna bőrkötéses példányt készített a kézírásos, maga illusztrálta mesekönyvből, hatot a sorozat létrejöttében kiemelkedő szerepet vállalt közreműködőknek ajándékozott és egyet bocsátott kalapács alá decemberben az általa alapított Children's Voice elnevezésű gyermekjótékonysági alapítvány támogatására. A szerző mintegy 50 ezer fontos bevételre számított. Az eredmény meghaladta minden várakozását és több rekordot is felállított: ez volt a legmagasabb összeg, amelyet egy aukción kortárs irodalmi kéziratért fizettek, a legmagasabb summa, amelyet J.K. Rowling valamely művéért fizettek, és a legnagyobb ár egy gyerekkönyvért.
A regényfolyam utolsó részében, a Harry Potter és a halálos szentek című zárókötetben említés történik a mesékről, de az öt meséből a nagyközönség ma még csak egyet ismer, a zárókötetben ez tartalmazza azokat a jelzéseket, amelyek lehetővé teszik Harry Potternek, a fiatal varázslóinasnak esküdt ellensége, a fekete mágus Voldemort legyőzését.

A Harry Potter-sorozat a Gyűrűk Ura rekordját megdöntve a világ legsikeresebb egyszerzős könyve (bestsellere). Több mint 300 millió példánnyal a Binbliát követi -ami viszont több különböző szerző munkája-. A Harry Potter létrehozta az eddigi legnagyobb fanfiction-mozgalmat is.



