Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 25., péntek - Orbán
Afrika napja (Afrikai Egységszervezet, 1963)

A költőnő veszélyes kapcsolatai

2009. január 22.  13:56
címkék: Irodalom
A Borostyán-esteken, a Stúdió "K" Színházban három és fél éven át havonta Balla Zsófia kérdezte költőtársait. Az utolsó utáni rendezvényen, január 15-én 60. születésnapjára nem egy, hanem mindjárt hat poéta őt kérdezte, nagy meglepetésére.

Ott ült az asztal körül Ferencz Győző, mint moderátor, Gergely Ágnes, Takács Zsuzsa, Nádasdy Ádám, Kemény István és Mesterházi Mónika, meg persze az ünnepelt, Balla Zsófia.

- Sajnálom nagyon, hogy végleg véget ért a Borostyán-estek sorozat, de nincs rá több pénz. Annak viszont örülök, hogy a három és fél év alatt megszólaltattam 21 költőtársamat, főleg a közép korosztályból, mert mintha rájuk kevesebb figyelem jutna.  

A kolozsvári születésű Balla Zsófia költő, író, 1993 óta él Magyarországon, versesköteteiért több elismerést kapott, köztük a József Attila-díjat, tavaly pedig a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjat vehette át. Zenetanári diplomája van, hegedű volt a hangszere. 13 évig volt a kolozsvári rádió zenei szerkesztője. Azután később hivatalosan eltiltották, mert a lakásán nagy volt a jövés-menés, "megbízhatatlan elemeket" fogadott még Magyarországról is. 

1989 végéig, összesen öt évig az Előre című bukaresti lap agrár és ipari témákat feldolgozó riportere volt, termelési riportokat készített, a termelőszövetkezetektől az edénygyárig. 

- Az igaz, hogy nagy tapasztalatot szereztem emberekről, élethelyzetekről, viszonyokról, de a munkafeltételeim keservesek voltak. Kolozsvárról Temesvárra például hat órát ment a vonat, fűtetlen, törött ablakú kocsikkal. Amikor kolleganőmmel megérkeztünk, rájöttünk, hogy nincs kenyérjegyünk, így nem volt mit tennünk, vettünk fél-fél liter vodkát, a fűtetlen szállodai szobánkban megittuk, magunkra húztuk még a mocskos szőnyeget is, s így aludtunk el. Mégis kivételezettnek éreztem magam, még a nyolc-kilenc órás vonatozásokkal együtt is, mert Kolozsváron maradhattam - emlékezett a költőnő. 

1980 és 1990 között részlegesen le volt tiltva, ez azt jelentette, hogy Balla Zsófia verseiről nem írhatott senki méltatást.
Most Bukarestbe készül, hogy tanulmányozza a róla készült titkos jegyzőkönyveket. A "kapcsolat dossziéja" 1200 oldalas. 1982 óta figyelték, a lakásán voltak elhelyezve a lehallgató készülékek, ami neki is meglepetés volt, mert csak a telefonálásra vigyázott. Most megtudta, hogy készült a családról egy "negatív napló", az asztal alól figyelték az életüket, azt, hogy mit esznek, kik a vendégek s mindezt hangok alapján. Magyarok hallgatták le, s próbálták azonosítani a látogatókat. Az adóvevő KGST gyártmány volt, a lengyelek készítették. Olvasta a megfigyelésről hozott határozatot is. 

- Az indok az volt, hogy veszélyes külföldi kapcsolatokat ápolok, pedig ezek az emberek Romániából elszármazott, az Egyesült Államokban, és Magyarországon élő barátok, rokonok voltak - jegyezte meg.
- Mivel a Borostyán-estek ideje alatt a saját verseim várhattak, de a program megszűnt, így őszre elkészülhet az újabb könyvem. Az esszékötetem már szinte majdnem kész, sőt címe is van: A darázs fészke. Az írásokban azt feszegetem, hogy milyen is Budapest és Kolozsvár között ingázni, otthon és itthon lenni - árulta el végül új munkájáról Balla Zsófia.



Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója