Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 4. szombat
Csenge, Ráhel
07:05
16:51
Belépés
ok

Háborús perspektíva

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. március 12. 07:11
LZP
Robert Capáról keveset tudunk, viszont képei szinte beégtek a retinánkba. Ott van például A milicista halála című fotója, mely a XX. század egyik ikonikus felvétele, legalább olyan híres ábrázolat, mint Miki egér vagy Che Guerevara sziluettje. No jó, azt is tudjuk róla, hogy Magyarországon született 1913-ban, és Friedmann Endreként látta meg a napvilágot. Most viszont megjelent a háborús memoárja a Park kiadó gondozásában.
Eredetileg filmforgatókönyvnek készült a Kissé elmosódva című szöveg, így aztán tele van meglepő fordulatokkal, sőt az öt háborút dokumentáló Capa privát életébe is beavatja az olvasót. Capa magyarnak született, de mivel a baloldali érzelmű kamasz Friedmannt letartóztatják, majd gyakorlatilag kiutasítják az országból, már inkább világvándor, mintsem hazafi. 

Berlinbe kerül, ahonnan 1933-ban ismét csak menekülnie kell. Hívta magát Andrénak is, majd amikor szerelembe esik Gerda Pohoryllével, együtt megalkotják a híres amerikai fotóriporter, Robert Capa figuráját. (A Capa név Frank Capra amerikai filmrendező nevére utal, míg a Robert név Robart Taylort idézi meg, aki játszott a nagysikerű Kaméliás hölgy című Greta Garbo-filmben.) 

Robert Capa bizonyos szempontból az első pop-art figura, kreált pop-kulturális karakterrel. Arról nem beszélve, hogy Capa és barátai által megalapított Magnum fotóügynökség bizonyos szempontból rokonítható Warhol Factory nevű alkotói műhelyével. A szövegben az a legizgalmasabb, hogy elvezet minket a híres képek helyszínére, így nemcsak egy hosszú képaláírást olvashatunk az emblematikus fotókhoz, hanem egy kész regényt is. Capa izgalmasan ír, azt érezzük, hogy egy treatmentet olvasunk, egy olyan elveszett film jelenik meg lelki szemeink előtt, melynek nincs meg a kópiája, viszont van helyette a könyvben száz kimerevített kocka ebből a moziból, azaz a szerkesztők szerepeltetnek a kötetben több, mint száz Capa-fotót. 

Mivel a szöveg az 1942-es és 1945 közötti időszakra fókuszál, kimaradnak a korai remekművek, de a könyv nem is használható fotóalbum gyanánt. Például a Nápoly, 1943 szeptember című képet dupla oldalon hozza a könyv tervezője, így a gerinc vonalánál elvész 1-1 centi a fotóból. Capa fotóit külön albumban kell megvásárolni, nincs mese. Viszont egy album e könyv nélkül nem mondja el a teljes igazságot, ahhoz, hogy e zseniális haditudósító fotóművész képeit a megfelelő perspektívából tudjuk nézni, szükségünk lesz a Kissé elmosódva című memoárra is. 

Robert Capa
Kissé elmosódva
Emlékeim a háborúból
Park
242 oldal 2900 Ft

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t